2017.01.13 16:15 e-batta Olvasottság: <100x
0

Egyszer megnézhető

A fenti tartalmat annyiban javítanám, hogy a 3000 rúpia kicsit kevés lenne egy egész estés filmhez, az bizony 3000 crore rúpia lesz, 1 crore pedig tízmilliónak felel meg, vagyis a vagyon, amit örökölne harminc milliárd rúpia. Nagy különbség!

Néha komolyan eltöprengek Akshay Kumaron. Évente még mindig 2-3 filmet (vagy többet) csinál, és ebből max 1 (esetleg) kettő az, ami említésre méltó. A többit mintha csak pénzkeresés ürügyén forgatná. 2014-ben ugye ott volt a Holiday, tisztességesen megcsinált remake (a Thupakkié), most meg ez. De nem is Akshayon, hanem a forgatókönyvírókon kellene hosszasabban töprengenem. Néha olyan ütős kis sztorikat tudnak kreálni, ami tele van csavarral, és alig találni benne bakit, néha meg olyan borzalmas förmedvényeket, hogy a végén csak a vállamat vonogatom. Az még hagyján, hogy a Bangkokban elhalálozó gyémántbáró egy kutyára hagyja 30 milliárdos vagyonát (hallottunk már ilyet a történelemben), de ráadásul az öreg tisztában volt azzal, hogy valahol tengődik egy zabigyereke, kerestette is, aztán annyiban hagyta a dolgot. A film írója se vesztegetett túl sok időt rá. Úgyhogy már itt nem értettem, hogy a papa mi a francért nem kereste tovább egy szem fiát, hátha testvériesen megosztozna a kutyulival a tekintélyes summán. Innentől kezdve azon már fel sem hördültem, hogy Akshay is (miután a kutya leckét ad neki emberségből), szépen lemond a vagyonról, és visszasomfordál a nincstelenségbe. Eh! A filmen az sem segít, hogy szép helyen játszódik (a kacsalábon forgó kulipintyóban én is ellaknék), ütős kis dalok, még jobb táncok vannak benne, és telepakolták pillanatokra megjelenő vendégszereplőkkel (Dalip Tahil, Remo D'Souza, Shreyas Talpade, Ritesh Deshmukh) és a mellékszereplők is nagy nevek (, Sonu Sood, Prakash Raj, Johnny Lever) egyedül Akshay legjobb barátját alakító ről nem hallottam még. A női főszereplő Tamannaah Bhatia miután előző két hindi filmjével is iszonyatosat bukott (Himmatwala imdb szerint 1,9!!!, Humshakals meg 2,1!!!) a mostani szereplése gyógyír lehet neki eme kiborító esemény után, hiszen mégiscsak 4,7-n áll jelenleg. Főleg mert ez még mindig csak a harmadik hindi filmje a tamil és telugu filmekben nagyon is jól szereplő filmszínésznőnek. (Aki azóta a Baahubalival végre ország-világ előtt bizonyított.)

Egyszer megnézhető

Meg kell hagyni, Akshay még mindig nagyon jól néz ki, és a Johnny, Johnny című dal alatt megtalálták neki az ideális fodrászt, az a frizura vagy tíz évet lefarag a korából. Kár, hogy mostanában ezt az idétlen hátranyalt stílust favorizálja. Tényleg kár.

Egyszer megnézhető, de leginkább a felirat miatt, a dialógok tényleg nagyon jók, és a kutya meg igazán ennivaló dög.

0