Közösség

Vélemény:

 

66 Árnykép

(2008)

Árnykép

 
moov18   2016.02.08 10:15
0

Tegnap este néztem, szóval elég friss az élmény. A borítón ott feszül az alábbi szöveg: a Kör és az Átok executive producereitől. Nos, ez nem igazán gyakorolt rám hatást, mivel is nem a kedvenceim közé tartoznak. A film elég gyengén indít, megismerjük a szereplőket, hosszas felvezetőnek lehetünk szem- illetve fültanúi. Megtudjuk róluk, hogy friss házasok, lángol a szerelem kettejük közt. Japánba kell utazniuk a pár férfitagjának munkájából kifolyólag, kvázi ez a nászutuk. Egyébként Ben, divatfotósként próbálna érvényesülni a keleti országban, azonban rejtélyes és ijesztő dolgok kezdenek történni a fiatalokkal. Az előhívott fényképeken megjelenik egy múltbéli kísértet, aki egyre jobban rátelepszik a párra, megkeserítve ezzel hétköznapjaikat, életüket. Nagyjából ennyi a történet, nem túl kacifántos. Ez itt egy újabb remake, természetesen egy ázsiai mozinak az "amerikanizált" változata. Nagyon nehezen indulnak be az események, elnyújtották a bevezetést, túl nagy hangsúlyt fektettek a szereplők illetve a helyszín ismertetésére. Ez nem tett túl jót a mozinak, hiszen pont ezáltal vált lényegesen unalmassá. A vége felé azért felpörögnek a képsorok rendesen, kapunk is egy-két ijesztőbb, szaftosabb jelenetet. Ettől függetlenül senki se várjon egy vérben tocsogó mozit, ez nem az! Röviden: hosszú, unalmas bevezető után, a film maradék játékidejében beindulnak az események, kapunk is néhány feszültebb, ijesztőbb jelenetet. Egyszer érdemes megnézni, de nem fogunk tőle padlót!