A Ház a kísértet-hegyen 1999-ben bemutatott remake-je az 1959-es William Castle-klasszikusnak, és egyike volt azoknak a horrorfilmeknek, amelyek a kilencvenes évek végén megpróbálták modernizálni a régi B-kategóriás rémtörténeteket. A film Gavin O’Connor és Dick Beebe forgatókönyvére épül, William Malone rendezésében, és bár erősen támaszkodik a korszakra jellemző, túlvezérelt vizuális effektusokra, mégis sikerül megőriznie valamennyit abból a játékos, véresen groteszk szellemiségből, ami az eredetit kultikussá tette. A történet középpontjában egy elhagyatott, régi pszichiátriai intézet áll, amelyet egy különösen kegyetlen orvos vezetett, mielőtt az épületben egy lázadás brutális mészárláshoz vezetett. Évtizedekkel később Stephen Price, a hírhedten extravagáns milliárdos meghív néhány vadidegent egy „születésnapi buliba”, amelynek helyszíne maga az intézet.
A tét egyszerű: aki kibírja reggelig, az egymillió dollárt vihet haza. Ahogy azonban bezáródnak a kapuk, világossá válik, hogy az éjszaka nem a megszervezett átverések miatt lesz veszélyes, hanem azért, mert az épület valóban él és vérszomjas. A film atmoszférája az egyik legerősebb pontja. A Kísértet-hegy épülete szinte vibrál a gonoszságtól: a folyosók sötétek, nedvesek és zsúfoltak, a falakon régi kórtermi eszközök lógnak, minden bekötött ajtó mögött múltbeli borzalmak emlékei szunnyadnak.
A rendezés sokszor ügyesen használja a helyként működő labirintust, és bár a film helyenként túlságosan is kapkodó, az alapvető atmoszférateremtő ereje vitathatatlan. A színészi játék szintén hozzájárul ahhoz, hogy a film működjön. Geoffrey Rush Stephen Price szerepében kifejezetten élvezetes: egyfajta elegáns, fekete humorú őrületet visz bele a karakterbe, amely egyszerre tiszteletadás Vincent Price előtt és önálló, karikatúraszerű szórakoztató alakítás. Famke Janssen hidegen manipulatív feleségként remekül illik hozzá, játszmáik adnak némi extra feszültséget és szarkazmust a cselekménynek. Taye Diggs és Ali Larter szimpatikusak mint túlélőkarakterek, de nem kapnak annyi mélységet, hogy igazán emlékezetesek legyenek. A mellékszereplők között több olyan arc is van, akik a tipikus horrorfilmes sorsot hordozzák: őket inkább a haláluk módja teszi érdekessé, mint a személyiségük. Pozitívum még a filmben, hogy merész, véres és vállaltan túlzó. A kilencvenes évek horrorjai gyakran próbáltak távolságot tartani a nyers gore-tól, de a Ház a kísértet-hegyen bátran beleveti magát a groteszk képsorokba és a testhorrorba, főleg amikor a múltbeli kísérletek torz eredményei megjelennek. A vágás néha klipes, gyors, zaklatott — ami akkor modernnek tűnt, ma már inkább stílusjegy, de működik a film kaotikus energiájához. A negatív oldal azonban nem elhanyagolható. A CGI, amelyre sok jelenet épül, mára rendkívül elavult, és már a megjelenés idején is vitatott volt. Ahelyett, hogy valóban hátborzongatóvá tenné a szellemeket vagy a torz figurákat, gyakran inkább kilöki a nézőt az élményből. A forgatókönyv sem mindig a legerősebb: több karakter motivációja felszínes, a történet bizonyos pontokon logikátlan, és a film csúcspontja is túlságosan melodramatikus, ami gyengíti a feszültséget. Az utolsó 15 perc különösen szétesik, és a nagy fináléban használt effektusok inkább zavarosak, mint félelmetesek. Mindezek ellenére a Ház a kísértet-hegyen 1999-es változata szórakoztató, energikus és a maga módján szerethető horrorfilm. Nem kifinomult, nem mély és nem is igazán félelmetes a mai szemmel, de van benne egy fajta lendület és groteszk játékosság, ami miatt mégis emlékezetes marad. Az atmoszféra, a díszletek és Geoffrey Rush remek alakítása olyan kombinációt alkotnak, amely miatt a film sokak számára kultikus élménnyé vált. Azoknak ajánlható igazán, akik kedvelik a túltolt, kissé trash-es, de látványosan elkészített ’90-es évekbeli horrorokat.
68 Ház a kísértet-hegyen (1999)
Egy vidámpark tulajdonosa 1 000 000 dollárt ajánl a jelentkezőknek, ha képesek eltölteni egy éjszakát egy szellemjárta házban, aminek hátborzongató a múltja. több»
Szereplők: Geoffrey Rush, Famke Janssen, Ali Larter, Taye Diggs, Peter Gallagher
