Undorítóan zseniális horror a 80-as évek Olaszországából

2019.07.31 00:45 Kóborló Olvasottság: 240x

4

Kimondottan kedvelem az úgynevezett Eurohorrort, és azon belül is elsősorban, amit a 70-es és 80-as években készítettek főleg az olaszok. Meggyőződésem, hogy ez idő tájt magasra tudták emelni a horror színvonalát e filmkészítők (Argento, Fulci, Soavi, Bava, Deodato, D'Amato és még sorolhatnám nyugodtan a nagyobbnál nagyobb neveket), akik kimondottan egy horror-korszakért voltak felelősek, és emiatt a munkásságuk soha nem fog a feledésbe merülni. Nehéz lenne kiemelnem egy vagy két filmet ezen időszakból, ami az első pillanattól kezdve kedvencemmé vált, de, ha nagyon szükséges lenne, akkor talán pont a jelen filmünket említeném meg e téren. Hisz ennél a filmnél szinte tényleg az elit állt össze, és létrehozták ezen korszak egyik legundorítóbb, legvéresebb és legpörgősebb filmjét, a Démonokat.

Nekem is – mint oly sok embernek – az első találkozásom ezzel a filmmel még a jó öreg narrátoros videokazetták idejére tehető, azok cserélgetése során volt szerencsém belebotlani, és már akkor megdöbbentett a nyers és hihetetlen ereje. Emlékszem, szabály szerint féltem a filmtől, és erre csak két film volt anno annak idején képes, méghozzá a Gonosz halott, avagy régen még az Erdő szelleme címen volt ismert, és jelen filmünk. Maga a film története, mint általában a legtöbb Olaszországból érkező horrornak, nem mondható épp a legbonyolultabbnak, sőt pokolian egyszerű inkább, de hát nem is baj ez, nem is szoktam ezt felróni hibaként, ha párosul ehhez egyfajta élvezhető történetvezetés, és itt nem csak, hogy élvezhető a film története, de elképesztő sebességben robogó cselekményeket kapunk. Tulajdonképpen a másfél órás filmnek talán az első 15-20 perce az, amit egyfajta karakterbemutatásra szánnak, utána pedig elszabadítják a totál káosz és őrületet. Számomra kimondottan tetszett az a fajta játék a karakterekkel, amit a film készítői véghezvittek. Miszerint szinte a film közepéig csak találgatni lehet, hogy kik is lehetnek a főbb karakterei a filmnek, és persze, hogy többször is az arcunkba dörgölik a készítők azt a tényt, hogy, akit eddig talán főszereplőnek hittünk, hirtelen és kegyetlen módon elhaláloztat a filmben. Sőt nem voltak restek még a film végén is csavarni e téren egyet, szóval le a kalappal emiatt.

Továbbá az is kimondottan tetszett, hogy azt is felismerték a készítők, hogy nem minden a vér mennyiségétől függ, érdemes lehet még más egyéb testnedveket is megjeleníteni (gennyek) a filmben, ha tovább akarják fokozni a nézőikben az undort. Illetve elképesztő gore jelenetek egész garmadáját ömlesztik rá a nézőre. Az Olasz horrorgyártás eddig sem nagyon ismert tabu témákat, de itt azért még rátesznek erre egy-két lapáttal. Érdekes, hogy technikailag még mindig egy erős filmnek nevezném, pedig hát a bemutatása óta eltelt közel 34 év! Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy vajon miként élhették meg ezt a filmet az akkori nézők, ahol ráadásul még az úgynevezett ingerküszöb sem volt annyira kitolva, mint a mostani horrorrajongóknál.

A film zenei betétei is totálisan telitalálatok voltak. Érdekes, hogy a legtöbb olasz horrorfilmnél általában kimondottan jól teljesítettek e téren. Számomra egy óriási kedvenc ez a film, egyértelmű, hogy jár az öt csillag rá.