Mélytengeri vírus

2022.04.15 15:44 Kóborló Olvasottság: 316x

1

Az elmúlt napokban felmerült bennem az a gondolat, hogy mennyire kevés horrorfilm foglalkozott régen, de akár nyugodtan írhatnám azt is, hogy még most sem árasztanak el minket, horrorrajongókat, az úgynevezett mélytengeri horrorfilmekkel. Pedig ha jobban belegondolunk, szinte minden adva lenne eme témakör boncolgatására, hisz Földünk egy jelentős részét a víz képviseli, és eme tengereknek, óceánoknak a mélyén rejlő dolgokat még a mai napig alig ismeri az emberiség. Titokzatos terület, titokzatos élővilággal és ökoszisztémával, de valami oknál fogva a filmes stábok csak ritkán gondolnak arra, hogy elmerüljenek eme kevésbé ismert világban. Nem tagadom, mindig is kedveltem a vizes horrorfilmeket (cápás, polipos vagy krokodilos filmeket), de az úgynevezett mélytengeri horrorfilmek mindig jobban izgattak, talán pont azért is, mert kevésbé van sok belőlük. Pont emiatt akadtam rá eme filmre is, ami ezidáig mindvégig nem keltette fel a figyelmemet, amit viszont kimondottan bánt, merthogy egy egészen korrekt kis horrorfilm lett (mondjunk a film megtekintése után, olvasva a véleményeket róla, valóban sok minden filmből merített egy jókora adagot, de ugyebár szokták mondani, hogy ez azért nem akkora szégyen). Na de nézzük, hogy milyen is lett a Leviathan című alkotás, amit a legtöbb helyen úgy aposztrofáltak, mint az 1979-es Alien és az 1982-es The Thing egyfajta keveréke.

Kimondottan veszélyes dolognak tartom egy film ajánlólevelén azt a megfogalmazást, hogy a fentebb említett két örök klasszikusnak számító horrorfilmet megemlítik, hisz akkor egyből elkezd reménykedni a nézője azon, hogy talán majd az adott két film színvonalát akárcsak megközelítheti a jelen alkotás. Nos, nem kertelek ezzel, merthogy a Leviathan egyáltalán nem ér fel a már említett két klasszikushoz, viszont kimondottan kellemes meglepetést okozott számomra.

Maga a története simán vállalható, nincsen túlködösítve, mint az ugyanebben az évben (1989) napvilágot látott DeepStar Six (Mélytengeri szörnyetegben), emiatt pedig sokkal könnyebben befogadható az alapfelállása. Viszont magában a történetében itt is szükséges egy balul elsülő dolgot eljátszania a filmnek, hisz ha ez nem történne meg, akkor a film se születhetett volna meg. Ezzel a balul elsült dologgal csupán annyi bajom van, hogy elképesztő ostobaságnak tartom, merthogy ki az a hülye, aki akként cselekszik, mint a filmbéli Sixpack karaktere. Be kell hogy valljam, ezt az egy dolgot tartottam a film történetben ordas nagy hibának, és nekem minden más szempontból nézve tetszett a történet. A film további pozitívumai közé sorolnám a szereplőket is. Igaz, hogy nem a legismertebb színészek, de szinte mindegyik színésztől említeni tudnék egy vagy több emlékezetesebb alakítást, ráadásul itt is egész jól hozták a karaktereiket.

További érdemei még a filmnek, hogy kimondottan jól tudta megfogni a mélységben rejlő félelemkeltés eszközeit, és itt még nem a mélytengeri organizmus kivitelezésére gondolok, aminek a megalkotásában igazán kitett magáért Stan Winston (1946-2008) és effektgyáros csapata, hanem maga a mélység adta fizikai tulajdonságokra. Egy szó, mint száz, hangulatteremtésben jár a piros pont a filmnek, apróbb szépséghibája, hogy mikor felerősödik a film igazi horrorvonulata, nem építkeztek úgy rá, mint mondjuk az 1982-es The Thing című filmnél. Nekem a technikai kivitelezése is kimondottan tetszett, bár azért ahol egy Stan Winston és csapata felel mindezekért, ott nagy gond szerintem nem lehet. A film zenei betétjeit is egy igencsak ismert és maximálisan elismert úriember szállította le, Jerry Goldsmith (1929-2004) személyében, ami viszont szerintem nem lett annyira erős, mint amire számítottam volna vele kapcsolatban.

Összegezve a filmet, az apróbb hibái ellenére szerintem egy kimondottan élvezetes kis mélytengeri horrorfilmet kapunk, ami nem váltotta meg a világot, klasszikus sem lett belőle, még a mozipénztárak kasszáinál sem lett hatalmas siker, de egy horrorrajongó szórakozási szándékát azért ki tudja elégíteni.