A Gyilkos elmék egy nagyon különleges sorozat. Első ránézésre egy igényes sorozat, keményebb és összetettebb történetekkel, mint bármely más krimis társa. Azonban ha kicsit megpiszkáljuk a felszínt, akkor egy nagyon irritáló maszlagot kapunk. Szeretem, ha egy nyomozásról szóló film szépen felépíti mindkét oldalt. Kell egy erős és trükkös csapat, akik meg akarják oldani az ügyet. Illetve kell egy velejéig gonosz rossz fiú is, akit fel kell deríteni vagy elvadászni. Ez itt megvan, vagyis csak félig van meg. Az ügyosztály karakterei finoman szólva is hiteltelenek és minden realitást nélkülöznek. Természetes ők maguk kapják el az összes őrült sorozatgyilkost. Az irritálóan debil informatikusnő viszi a pálmát.
De ami ennél is rosszabb az a "hitelesen" előadott nyomozás. Pillanatokon belül a legapróbb részletből mindent kitalálnak. Ha a gyilkosnak van autója, akkor ő fekete, ő New Yorkba él, rossz gyerekkora volt, van 6 macskája, szereti a pizzát és Bűnöző Jocinak hívják. Az ügy megoldva máris lehet menni elkapni az illetőt. Az informatikus csettintésre ad infót bárkiről bármiről. Az egész nyomozás olyan idióta és valószerűtlen, hogy visszasírjuk Lindát.
Viszont a legrosszabb a végére marad: a sorba beszélés. Minden sorozat él ezzel az eszközzel, ami egyszerre zavaró és bugyuta. De a Gyilkos elmék visszaél ezzel. Bárhol is beszélnek a szereplők kötelező úgy előadni a mondanivalót, hogy körbe adják a szót. Egymás mondatait tökéletesen folytatva, mindenki mond pár szót és már jön is a következő. Hosszabb monológ esetén kezdődik elölről a kör. Ebbe pár rész után bele lehet őrülni.
