A Boogeyman is trilógiává érlelte magát. Ki gondolta volna? Az első részt, vagy ötször-hatszor próbáltam megnézni, számtalan kísérletet tettem vele. Mondanom sem kell, azóta se sikerült, és nem azért mivel olyan felkavaró és provokatív volt, sokkal inkább azért mivel unalmas, semmitmondó és felejthető. A második részt teljes mértékben átugrottam, nem foglalkoztam vele, talán az előzetesig jutottam, viszont nem vettem rá a fáradságot. Íme pedig a harmadik része, melyet csodával határos módon egy ülőhelyzetben képes voltam végignézni. Nem életem filmje ugyan, viszont a sorozatból kiugró teljesítményt produkál. A vérrel nem spórolnak, paráztatós jelenetekből sincs hiány. Viszont nincs üzenete, mondanivalója ezáltal erőltetetté, önmagát erőszakolóvá, kényszeredetté válik. Próbál a műfaji viszontagságoknak megfelelő lenni, a sorba beállni, a kategória zsánerének eleget tenni. A film mindössze egy középvonalbeli horror szintjét üti, nem tud a korlátok fölé tornyosulni és olybá tűnik, nem is szeretne. Hozza a tipikus magatartást, amely a tinihorrorok tíz parancsolatában van kőbe vésve, hiszen általában ilyen filmek esetében, hasonlóak a hibák, hasonló módon próbálnak érvényesülni, ugyanazon lépésekkel próbálnak előbbre jutni. Viszont ebből már láttunk eleget, így nem több egy újabb lerágott csontnál. Egyszeri kikapcsolódási lehetőségként még működhet feltéve, ha nincs fontosabb, érdemlegesebb dolgunk, teendőnk, meg kitudja lehetséges, hogy csupán én rendelkezem ilyen beszűkült látótérrel, világnézettel...
A Boogeyman is trilógiává érlelte magát. Ki gondolta volna? Az első részt, vagy ötször-hatszor próbáltam megnézni, számtalan kísérletet tettem vele. Mondanom sem kell, azóta se sikerült, és nem azért mivel olyan felkavaró és provokatív volt, sokkal inkább azért mivel unalmas, semmitmondó és felejthető. A második részt teljes mértékben átugrottam, nem foglalkoztam vele, talán az előzetesig jutottam, viszont nem vettem rá a fáradságot. Íme pedig a harmadik része, melyet csodával határos módon egy ülőhelyzetben képes voltam végignézni. Nem életem filmje ugyan, viszont a sorozatból kiugró teljesítményt produkál. A vérrel nem spórolnak, paráztatós jelenetekből sincs hiány. Viszont nincs üzenete, mondanivalója ezáltal erőltetetté, önmagát erőszakolóvá, kényszeredetté válik. Próbál a műfaji viszontagságoknak megfelelő lenni, a sorba beállni, a kategória zsánerének eleget tenni. A film mindössze egy középvonalbeli horror szintjét üti, nem tud a korlátok fölé tornyosulni és olybá tűnik, nem is szeretne. Hozza a tipikus magatartást, amely a tinihorrorok tíz parancsolatában van kőbe vésve, hiszen általában ilyen filmek esetében, hasonlóak a hibák, hasonló módon próbálnak érvényesülni, ugyanazon lépésekkel próbálnak előbbre jutni. Viszont ebből már láttunk eleget, így nem több egy újabb lerágott csontnál. Egyszeri kikapcsolódási lehetőségként még működhet feltéve, ha nincs fontosabb, érdemlegesebb dolgunk, teendőnk, meg kitudja lehetséges, hogy csupán én rendelkezem ilyen beszűkült látótérrel, világnézettel...