2019.04.11 12:36 Thibo84 Olvasottság: 595x
0

Nyomasztó, mégis nagyszerű

Most fejeztem be mindhárom évadot. Mindegyik különböző történetet tár elénk, de legalább az első és a harmadik évadot összekötik, igaz, csak egy újságcikkel. De mindegyikre jellemző a nyomasztó hangulat, persze ezt nem rossz értelemben értem.

Nagy neveket vonultat fel, akik zseniálisan hozzák a karaktereiket. Mondjuk Vince Vaughnt maffia vezér szerepében elég furcsa volt látni, főleg azután, hogy előtte mindig vígjátékokban szerepelt. De, ha ettől elvonatkoztat az ember, Vaughn jól megállja a helyét. Szerintem már a karrierje elején gonosz karakterekkel kellett volna kezdenie, mert jobban állt neki, mint egy komédiás. Matthew McConaughey pedig egyszerűen zseniálisan alakítja a karakterét, mint mindig. Őszintén megvallva, elsőre nem is ismertem meg. Woody Harrelsonnal nagyszerű párost alakítanak. A második évadban Taylor Kitsch karakterét csíptem a legjobban; kissé sajnáltam, amiért a háttérbe szorul nyomozó társai mellett, és a neki szánt sorsa végett. A harmadik évaddal úgy voltam, hogy az embernek végig követni kell az eseményeket, mert, ha egy percre nem figyel oda, már nem fogja érteni a későbbi történéseket. Főleg, hogy egyszerre három idősíkon zajlanak az események, és egyik pillanatról a másikra váltogatnak közöttük. Viszont a '80-as, a '90-es évek és a jelen közti átmeneteket briliánsan oldották meg.

Nyomasztó, mégis nagyszerű

Mindegyik évad tartogat meglepetéseket, csavarokat, de az utolsó olyan, mintha több befejezésre is nyitott lenne a történet. Összességében szerintem nagyszerű sorozat, igaz, egy kicsit ellaposodik a második évad, de számomra nem vészesen.

dráma | krimi | misztikus | thriller

Martin Hart (Woody Harrelson) és a különc Rust Cohle (Matthew McConaughey) 17 éve együtt nyomoztak egy meggyilkolt lány ügyében. Hosszú ideig úgy tűnt, sikerült... több»

0