2016.02.14 10:16 moov18 Olvasottság: 235x
2

Felkavarja az állóvizet

Már nagyon vártam, hogy ideírhassak. Csupán nemrég jött ki DVD lemezen, de egyből lecsaptam rá. Sokat olvasgattam róla, fórumokon, különböző véleményeket. Előzeteseket, filmrészleteket néztem, és egyöntetűen tetszett amit láttam.

Érdeklődővé tett, felcsigázott. A téma egyedülállónak ugyan nem mondható, hiszen néhányan már körbejárták párszor ezt az ördögmegszállós dolgot, mégis az embert valamiért kíváncsivá teszi. Témájának jellegénél fogva nem ajánlatos a megtekintése a mélyen vallásos-fanatikus személyeknek, könnyen felkavarhatja a bennük lévő állóvizet. Amit még érdemes kihangsúlyozni, hogy sokszor túlzónak érzem egy film borítóján a 18-as karikát.

Felkavarja az állóvizet

Itt épp fordítva volt. Itt túl alacsonynak véltem. Igaz, hogy a filmben nagyon sokáig nem történik semmi, vagy alig-alig valami, de a vége felé olyan szinten felpörögnek az események, illetve olyan erőszakos dolgok történnek benne, hogy nehezen állja meg a 16-os karikát. Szerintem! A végén amikor bekapja a kislánynak a fejét, na az nekem is betett, lehet az már nem kellett volna! A lényegi események egyébként szinte mindig sötétben történnek, ez kissé idegesítő, ugyanakkor hatásos is. Ez a dokumentumstílus abszolút tetszett, valóságos volt és hihető, bár nyilván jöttek a szokásos problémák: nem oda mutat a kamera ahova kéne, nem jók a fényviszonyok, ráng a képernyő. De szerintem ez így jó volt! A vénasszony nagyon jól játszott, iszonyat ijesztő volt, párszor magam alá csináltam a puszta nézésétől, a negyedik csillag az övé! Külön tetszett, hogy a 'betegség' lefolyását is szépen mutatták be, ahogy folyamatosan épül le az asszony, nem egyből ugrottunk bele a közepébe, bár így meg kissé elhúzták az elejét. Tetszett, hogy összekapcsolták egy régebbi, helybeli gyilkosságsorozattal a cselekményt, adtak neki egy plusz hátteret, bár néha elvesztettem a fonalat és nem értettem mi történik pontosan. Röviden: szerintem nagyon jó, izgalmas és még véres is. Egy-két jelenetnél lehet jobb lenne csukott szemmel ülni, mint mondtam a film erősen rácáfol a 16-os karikára. A színészek jók voltak, főleg a Deborah Logan karakterét alakító színésznő. Na ott volt munka! Az ördögűzős filmek közt messze ez a legrémisztőbb, legdurvább! De a személyes TOP 3-as listám így fest a témában: 1. Az ördög benned lakozik, 2. Ördögűzés: Deborah Logan története 3: Ördögűzés Emily Rose üdvéért. Érdemes tehát megnézni. A jobbfajta ördögmegszállós filmek táborát erősíti, de kizárólag felirattal. A szinkron szörnyű!

horror | misztikus | thriller

A horrorban az Alzheimer-kórban szenvedő Deborah Logan életének mindennapjait egy filmes stáb rögzíti. A fiatal orvostanhallgató és dokumentumfilm-készítő, Mia megegyezik ugyanis... több»

2