Juraj Herz filmje, ami megdöbbentett, és egyben el is varázsolt, ami nálam azért elég nehéz. A történet nehéz, és léleknyomorító. Juraj Herz mindig is vonzódott a groteszk és nagyon szürreális látásmódhoz, sőt, a kimondottan morbid ötletekhez, remélem, van még valaki, aki emlékszik az 1981-ben készült filmre, a Vámpír négy keréken-re és annak vérszívó Skodájára. Bőven elképzelhető, hogy a Ladislav Fuks regénye nyomán készült jelen mozink, A hullaégető az előző, a fura vámpíros alkotáshoz képest talán kevésbé szórakoztató mozi, de jóval félelmetesebb, és brutálisabb!
Filmünk kimondhatatlan nevű főhőse, egy bizonyos Karel Kopfrkingl úr (Rudolf Hrušinský), aki a prágai krematóriumban dolgozik. Ám ezen felül nagyon példásan élő férj és apa, feleségével tisztelettel bánik, és ráadásul udvarias, a két gyermekével nagyon szigorú, ám mégis kifejezetten szeretetteljes a viszonyuk. Teljesen úgy tűnik, hogy egyedül családjának, valamint munkájának él. Ám, mint tudjuk a történelemből, ekkoriban a politikai helyzet egyre aggasztóbb. 1938 végén járunk, a németek nemsokára megszállják Csehországot.
Egykori katonatársa, a kissé, sőt inkább mondjuk azt, hogy már-már fanatikusan németbarát Reinke (Ilja Prachar) kitartóan erőlteti Karel fejébe az új tanokat (a náci fajelméletet és az antiszemitizmust), aminek eredményeképp fess és normális kispolgárunk végül belép a náci pártba. Ám innentől már egyenes út vezet lefelé, a Pokol felé, és nem is gondolnánk, micsoda mélységekbe, a Pokol bugyraiba, ahonnan visszaút nem létezik... (mint már tudjuk).
De mielőtt rosszul lennénk, elárulom halkan, hogy Kopfrkingl úr a látszat ellenére korántsem egy vegytiszta jellemű férfiú! Imád kuplerájba járni, állandóan molesztálja a takarítónőt... A viselkedése? Na, az pedig néha határozottan nyugtalanító. És ha ez nem lenne elég, mindezek tetejébe nagyon bizarr és különös elveket vall! Szinte mániákusan és betegesen vonzódik a munkahelyéhez, azon belül a halál közelségéhez, és ahogy mondja: „…ezek a kemencék nekem olyanok, mintha a mindennapi kenyerünket sütnék”.
Kopfrkingl úr számára a hamvasztás csak egy jótékony aktus, a lélek, úgymond, sima felszabadítása. Persze, ha úgy adódna, természetesen szívesen közreműködne abban, hogy minél több ember részesülhessen ebből a jótéteményből, ráadásul ezt azért elég harsányan hangoztatja is!
Szóval Kopfrkingl úr. Egyszerre hihetetlenül frusztráló és furcsán félelmetes alakját a nagyon nyomasztó, érdekesen hömpölygő vizuális közeg teszi baljóssá, mely a teljesen átlagosnak mondható jelenetekbe is rémesen rossz előérzetet csempész. A fekete-fehér filmben egymást érik az ember homlokredőibe kúszó közelképek, a bevezetőben például, egy, szinte villanásnyi "long shot"-ot leszámítva csaknem másfél percen keresztül kizárólag "extreme long shot"-ok váltakoznak egymás után, idegesnek ható, és roppant feszültséget keltő egymásutánban, felváltva mutatva szereplőinket és az állatkerti vadakat. Ehhez jönnek még a nagyon rapszodikus vágások, mint például a "medium shot"-ok, a szokatlan beállítások, a "choker"-ek, teljessé téve a kényelmetlen összhatást. De ha valakinek még ez sem lenne elég, a roppant félelmetes és szinte idegesítő zenei aláfestés, és annak hideglelős, kórusbéli hangzásai mindent, de tényleg mindent lidércnyomássá változtatnak, történjen bármi a képen.
Egyet ne felejtsünk! A film durva és horrorisztikus, hat az elmére, és a lélekre, negatívan! Kényelmetlen utóhatása nagyon lassan oszlik el, ami pedig Rudolf Hrušinský alakítását illeti, iszonyatosan nehéz elfelejteni ezt a mosolygó, kissé ártatlanul néző tapintatos rémet. A filmet szinte senkinek sem ajánlom, de véleményem szerint mestermunka! Csak nehezebben veszi utána az ember a levegőt!
