Van amivel meg voltam elégedve, van amivel nem. A korhű díszletek, jelmezek, jelenetek kielégítették a kosztümös filmek utáni olthatatlan vágyamat (egyre kevesebb ilyet csinálnak, bár az utóbbi időben elmozdulni látszanak a dolgok), a dialógok némelyike meg egyenesen fenomenális volt. A hindi képes beszéd mindig is a szívem csücske volt, bár sajnos ez is kiment a divatból, ma már kevert (hinglish) nyelven beszélnek inkább. Sanjay Leela Bhansali az a rendező akinek a képi-operatőri világa a legközelebb áll hozzám, és az általa rendezett filmek mindig olyanok, mintha egy festményt néznék, ami mozog.
A dalok, zenék és táncok szintén a legnagyobb megelégedésemre szolgáltak, Deepika és Priyanka tényleg kitettek magukért, elvarázsoltak az előadásukkal.
A sztorival sem volt semmi bajom, bár az utóbbi időben kicsit túl sok tragikus végű filmet kellett megnéznem, és már tényleg jó lenne egy igazán jó kis hepienddel végződő film.
És ha már megemlítettem előző közös filmjüket, akkor elég sok hasonlóságot mutat a Ram-Leelával. Nemcsak a rendező és a két címszereplő közös, hanem a végkifejlet is.
Valami a teljes képből viszont hiányzott nekem. Megmagyarázni nem tudom, megpróbálom körülírni. Deepika és Ranveer között ott a kémia, az összhang, most, hogy már évek óta együtt élnek, különösen erősen látszik, de voltak jelenetek, amikor úgy éreztem, mintha mindketten csak bábukként mozognának, és nem találnák a helyüket a szerepben. Ranveerra ez különösen igaz volt, mert ő néha akkor sem volt hiteles, amikor Deepika nélküli jelenetben kellett produkálnia. Talán az erősen hangsúlyos történelmi környezet (ezúttal mégiscsak egy létező személyt kellett megformálnia, míg a Ram-Leelában szabadon építhette fel magában a karaktert), lehet, hogy ez tette őt elfogódottá, kicsit tétovává.
Deepikának is voltak nehéz pillanatai, de jóval nagyobb rutinja van, ügyesen elnyomta ezeket a megingásokat profi hozzáállással.
Priyankára sem lehet panasz, a harmadik kerék szerepében muszáj volt brillíroznia, neki jutott a hálátlan, megcsalt feleség szerepe, de azért nem láttam, hogy beleadta volna a szívét-lelkét.
Az ismerősebb színészek közül csalódás volt játéka, a műkopaszsága meg irritáló. A maszkmester valószínűleg első kopasz művét csodálhatjuk meg, mert szembetűnő volt a művisége. És nem volt túl meggyőző a játéka sem, bár tőle aztán tényleg nem vártam sokat, mert még egyszer sem láttam igazán jól szerepelni (talán a Hameeshát kivéve).
Akinek a játéka viszont maradandóan megragadt bennem (és a kopaszságáról meg nem tudtam eldönteni, hogy valódi-e, vagy maszkmesteri remekmű), az Tanvi Azmi. Már az Aurangzebben is hatalmasat alakított, itt meg aztán tényleg. Bajirao anyjaként, a fiával szembeforduló, és a menyét védő özvegy szerepében megmutatta, hogy bár az özvegyek akkor is háttérbe szorultak, egy igazán okos asszony ügyesen irányíthatta az eseményeket. Az egy más kérdés, hogy ezúttal éppenséggel rossz felé, a tragikus végkifejletbe, bár egyáltalán nem ez volt a szándéka.
Mindent összevetve, nagyon szép film volt, a képi/zenei világa pláne, a sztori dettó, a vegyes érzéseim meg majd egyszer letisztulnak.
Érdekességek: Mastani szüleinek otthona, és Jodhaa szüleinek palotája egy az egyben ugyanolyan (pedig eltérő vallásúak), véletlen lenne?
Az urumi megjelenése (hajlékony kard/szablya) kellemes emlékeket idéztek fel, újranéztem miatta a 2011-es malayalam filmet, az Urumit.
66 Bajirao Mastani (2015)
akció | dráma | háborús | romantikus | történelmi
Egy történelmi alapokon nyugvó romantikus film az egykori hindu birodalom tábornoka, Baji Rao I és a muszlim hercegnő, Mastani szerelméről. több»
Szereplők: Priyanka Chopra, Deepika Padukone, Irrfan Khan, Ranveer Singh, Tanvi Azmi
