Nehéz tininek lenni

2018.03.14 20:10 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

0

Meg kell mondjam, én nagyon megkedveltem ezt a filmet. A mindannyiunk életét meghatározó időszakról sokan sokféle filmet készítettek, ám amikor egy olyan alkotás készül el, mint Greta Gerwig első filmje, örömmel látom, hogy egy lerágott csontnak tűnő témát is sikerült jól elmesélni. Nem vitás, hogy Gerwignek ebben a témában már azért van gyakorlata, legutóbb a Huszadik századi nőkben láttam hasonló vizekben evezni (akkor még ugyan nem rendezőként, de nem kevésbé zseniálisan).

Amellett, hogy a tinédzserkor az egyik fontos periódusa az ember életének, lássuk be, hogy tele van mindenféle bonyodalommal: iskola, szülőkkel történő konfrontáció, önmagunk keresése, baráti kapcsolatok szövődése és széthullása (esetleg újbóli egymásra találás), szexuális vágyak felerősödése, első csalódás a szerelemben, első csalódás a szexben…és a sort még hosszan sorolhatnánk. A Lady Birdben szinte mindegyik előbb felsorolt jelenségre láthatunk példát, s milyen jó látni, hogy e nagy merítésből nem egy darabjaira hulló történetet kapunk. Címszereplőnk (ahogy ő nevezi magát: Christine „Lady Bird” McPherson) mindennél jobban szeretné otthagyni szülővárosát, Sacramentót, s elsősorban New York-ban szeretne új életet kezdeni a gimi után, ám megannyi körülményt figyelembe véve (iskolai eredmények, családja anyagi helyzete) erre vajmi kevés esélye van. A film erénye persze nem az, hogy abból csinál égető kérdést, vajon sikerül-e a címszereplőnek a kitűzött célt elérnie vagy sem, hanem az, ahogy a válaszig eljutunk. A Lady Birdnek ugyanis nemcsak nagyon jó humora van, hanem egy ízig-vérig őszinte és szerethető coming-of-age story. Greta Gerwig tehetséges filmes, s talán nem véletlen, hogy egy önéletrajzi ihletésű történetből készítette el első alkotását (az lehet az érzésünk, mintha egy enyhe kis iróniával tekintene vissza saját gimis éveire). A főszerepre pedig sikerült meggyőznie Saorise Ronant, aki már 13 éves kora (és a Vágy és Vezeklés óta) bizonyítja, hogy több mint szimpla tehetség. Az édesanya szerepében brillírozó Laurie Metcalffal pedig egy nagyszerű párost alkotnak, e dinamikus anya-lánya kapcsolat a film legfőbb erőssége, hiszen minden poén ellenére egy érzékelhető drámai szálat is biztosít a történetnek. Mellettük pedig valamennyi mellékszereplő ad egy különleges ízt a filmnek (kiemelhetjük az apát játszó Tracy Lettset, a fiúbarátokat játszó Lucas Hedges-t és Timothée Chalamet-t , vagy a legjobb barátnőt alakító Beanie Feldsteint is), aminek személy szerint nagyon örülök.

A felnövés előtt álló tinik története hálás alapanyag egy jó film elkészítéséhez, s ha a Lady Bird befejezése a kiszámíthatósága miatt nem is tökéletes, mégis ellenállhatatlanul bájos, s az idei díjszezon egyik legszórakoztatóbb darabja. Csak így tovább Greta Gerwig, elég erősen indítottad a rendezői pályafutásodat, én nagyon drukkolok a folytatáshoz.