Egyszerűen zseniális. Egy több szálon futó szuperhősfilm ritkán képes ekkora hatást kiváltani, de a Végjáték ezt maradéktalanul megtette. Egy hónapot szántam arra, hogy kronológiai sorrendben újranézzem a 2008 óta bemutatott Marvel-filmeket, ezzel készülve a Végtelen háborúra. Talán ezért is erősödött bennem az élmény, hiszen lenyűgöző látni, milyen precízen és következetesen épült fel ez az univerzum, és végül minden kirakósdarab a helyére került.
Az utóbbi Marvel-filmekben (Thor: Ragnarök, Pókember: Hazatérés) számomra néha túlzásba vitték a humort, de itt végre tökéletes egyensúlyt találtak. A beszólásokon könnyesre nevettem magam, talán még sosem volt ilyen kifogástalan a humor a franchise történetében.
De a Végjáték nemcsak poénokkal operál, hanem mélységet is ad a történetnek. Thanost szinte főszereplővé emeli a film – ritka, hogy egy képregényfilmes főgonosz ennyire kidolgozott karakter legyen. Látjuk az elszántságát, megértjük a motivációit, sőt, néha még sajnálni is tudjuk. A gyenge pillanatai emberibbé teszik, ami egy ekkora volumenű antagonistánál hatalmas erény.
A film mindent megad, amiért az ember szeret moziba járni: lenyűgöző látványt, hibátlanul adagolt humort, és nem utolsósorban valódi drámát. Ki hitte volna korábban, hogy a Vasember trilógia vagy a Tom Holland-féle Pókember karaktere ilyen érzelmileg erőteljes pillanatokban teljesedik ki?
A közel háromórás játékidő észrevétlenül elröppent – annyira magával ragadott ez a világ, hogy minden percét élveztem. Aki követte eddig a Bosszúállók történetét, garantáltan rajongani fog ezért a filmért.
A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Bradley Cooper, Samuel L. Jackson, Benedict Cumberbatch
