Nagyon elbűvölő és szórakoztató, ugyanakkor érzelmekkel is teli dokumentumfilm két hiúzról és a "pótapukájukról", Miloš Majda szlovák vadőrről. A férfi felneveli az "ajándékba" kapott állatkerti hiúzkölyköket, majd megpróbálja "visszavadítani" őket, hogy így is elősegítse a populáció gyarapodását. A stáb másfél hónapos koruktól kezdve dokumentálja a két kölyök mindennapjait, láthatjuk, amint először természetesen szívszaggatóan sírnak az anyjuk után, de később túllendülnek a holtponton, és elkezdenek önállósulni.
Számtalan mókás jelenetnek lehetünk szemtanúi, a kis gézengúzok felforgatják a panellakást játék közben, majd szállítókosárban élvezik a zuhanyozást. Később fokozatosan megismerkednek a természettel: eleinte egy vadászkunyhó közelében maradnak, azt követően pedig a szabadba is kilátogathatnak, egyre nagyobbra növelve az általuk "belakott" területet. Vicces jelenetek mutatják be a villanypásztorral "megismerkedő" vagy a vadőr kutyáját kergető, egyre cseperedő hiúzokat, s közben az is kiderül, hogy a testvérek között milyen szoros érzelmi kötelék alakul ki. Végül eljön a nagy pillanat, a két fiatal az egyik napon váratlanul otthagyja a kunyhó kis világát.
A visszavadulás természetes folyamat, mégis valamiféle szomorúsággal vegyes reménykedést kelt abban, aki korábban "nevelőszülőként" szinte minden idejét a védenceivel töltötte. Szép tájakon játszódó, látványosan fényképezett film mutatja be ezt a nem mindennapi történetet, érzelmekben gazdag, a nézőt is megindító jelenetek sorjáznak a mintegy 50 perces játékidőben. Végre egy személyes hangvételű történet, nem pedig szárazon ledarált szöveg némi képi körítéssel. Érzelmes, mégsem giccses alkotásról van szó, amelyet bátran tudok ajánlani minden természet- és állatbarát embernek. Immár másodszor láttam ezt a filmet néhány év leforgása alatt, de most is elvarázsolt, és egyáltalán nem bántam meg, hogy újra megnéztem.
