A Mamma mia filmek összesűrítik az összes olyan elemet, ami a musical műfajában idegesítheti az embereket. Bugyutának ható tömeges tánc jelenetek, ha boldog vagy, énekelj, ha szomorú vagy fojtsd dalba a bánatodat…Na igen, bármi is nyomja a szíved, biztos, hogy létezik rá egy ABBA dal, ami tökéletesen kifejezi azt, amit érzel. Be kell vallani, akárcsak az első rész, úgy a folytatás is többször megmosolyogtatott – nem feltétlenül a humora – hanem olykor az esetlensége miatt. Ennek ellenére mégsem lehet nem szeretni: a fülbemászó dallamok mindenki fülében ott csengenek (bár azt be kell vallani, a második részben több olyan dal volt, amit nem ismertem, de egyáltalán nem baj, hogy nem a legismertebb slágerek közül válogattak újfent), a gyönyörű környezet szemet gyönyörködtető, a szereplő gárda pedig nem mindennapi, még ha a három apát alakító színész esetében bátran ki is jelenthetjük, hogy egyiknek sem kéne a karrierjét az énekhangjára alapozni.
A film közepe fele gondoltam, Merly Streep biztos bokros teendői mellett nem ért rá szerepet vállalni a folytatásban, de milyen érdekes, hogy nem is hiányzik….Lily James ugyanis annyira bájos, hogy még Streep hiánya sem olyan fájó…ügyesen oldották meg a múlt és jelen áttűnéseit, megismerjük Donna fiatalkori történetét, hogy hogyan kerül kapcsolatba a három fiúval, akik aztán felnőttként milyen boldogan vállalják az örömapa szerepet, még ha nem is derül ki pontosan ki is Sophie igazi apja. Julie Walters és Christine Baranski ezúttal is gondoskodnak a humorról, s ezt legalább olyan ügyesen teszik a fiatalabb énjüket alakító színészek is.
A film végére aztán csak sikerül rontani az addig is kissé vegyes, de inkább pozitív irányba hajló összképen. Cher „dédnagymama” megjelenése, s gyors Fernando duettje már önmagában is kicsit a túltolt bicikli esete (de ha már a Díva vállalta a szereplést, nem kérdés, hogy kapnia kellett egy saját dalt). Na de aztán Streep kisasszony is csak megjelenik, mint büszke szellemkép…ez az ami már nem kellett volna…kicsit úgy éreztem, Streep nem akart szerepelni, aztán na jó mégis…most akkor hogy is van ez?
A Mamma mia folytatása ugyanazt a szintet hozza, mint a 10 évvel ezelőtti első része: könnyed, vidám, igazi nyári musical-film, amelyet leginkább a műfaj (és az ABBA) rajongói fognak értékelni. Ugyanakkor pozitívum, hogy nem akarja ugyanazt a történetet még egyszer lenyomni a nézők torkán, s belecsempész új elemeket a narratívájába.
Ettől függetlenül a történet továbbra is csak másodlagos (vagy harmadlagos) szempont a „legyen minél több ABBA-sláger” elv mellett, de azt mindenképp hozzátenném, hogy amíg az előző fejezet a nettó vidámságra futott ki, addig a mostani film nem ijedt meg a kissé melankolikusabb hangvételtől. Persze ne legyenek illúzióink, a happy end most sem maradhat el, de helyenkénti hangnem váltás egész jól működik (ahogy fentebb jeleztük: tök jó, hogy minden érzéshez és szituhoz illik egy ABBA-dal…)
Aki szerette az első Mamma miát, annak nem kell magyarázni, miért üljön be a folytatására, aki pedig ellenez mindent, ami a svéd popzeneker és/vagy musical, annak nem ettől a filmtől fog megváltozni a véleménye, de egy valami kétségtelen: a mostani film, akárcsak elődje egy igazi nyári mozi élmény, amelyért a rajongók hálásak lehetnek.
musical | romantikus | vígjáték
Készülj, mert újra vár az ének, a tánc a nevetés és a szerelem! Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a... több»
Szereplők: Meryl Streep, Colin Firth, Pierce Brosnan, Amanda Seyfried, Andy García
