Én vagyok a pasim???

2018.04.15 17:13 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 283x

1

Nagyon vártam ezt a filmet, mert manapság a jó romantikus film ritka, mint a fehér holló, s a Nap nap után története szempontjából igen egyedinek ígérkezett. Szerencsére nem is kellett nagyon csalódnom benne, mert egy kellemes hangulatú, fiatalokkal teli filmet kaptam, amely épp a kellő mértékben adagolja a romantikát, nem ad csöpögős happy endet, de nem is lesz érfelvágósan negatív. Szóval, pont jó.

Az alapfelvetés, hogy létezik egy személyiség, akinek nincs saját teste, hanem napról napra más-más tinédzser bőrébe bújik (néha lány, néha fiú), de mindig ugyanannyi idős, s mindig ugyanabba a lányba szerelmes, már önmagában izgalmas. Különleges élményt ad a nézőnek, hogy végigkísérheti egy olyan románc kibontakozását, amelyben az egyik felet minden nap más ember személyesíti meg. Az pedig, hogy „A” egyik nap Rhiannon pasijának, másnap pedig éppen Rhiannonnak a bőrében ébred, még tovább színesíti a történetet. A humorról egyértelműen a Justice Smith által alakított Justin gondoskodik, aki egy tipikus üresfejű sportoló, s csak egyetlen napon érezzük, hogy Rhi-hez való, amikor „A” az ő testében ébred. Talán egyetlen szálat éreztem feleslegesnek, a Rhi apjával kapcsolatos dilemmát. Angourice Rice nemrégiben még Ryan Gosling kislánya volt a Rendes fickókban, most meg már romantikus filmet forgat. Nem lepődnék meg, ha kellemes kisugárzása miatt hamarosan ügyeletes kedvenccé válna Hollywoodban.

A film nézése közben azért több minden is érdekelni kezdi a nézőt, például „A” létezése, hogyan fordulhat elő, hogy ha úgy dönt, egy napnál hosszabb ideig is benne maradhat egy ember életében, s ez milyen etikai kérdéseket vet fel. A film végén maguknak a főszereplőknek is ezzel a kérdéssel kell szembesülniük: van-e joga bárkinek is bitorolni egy ember életét, főleg úgy, hogy mindketten sejtik, hogy Alexander személyében Rhi még az igazit is meglelheti. Azt hiszem, hogy jól döntöttek a készítők, hogy nem minden kérdésünkre adták meg a válaszokat (az persze megint más tészta, hogy ezeket az alapul szolgáló könyv mennyire boncolgatja). Ha mélyebben beleástak volna bennünket a lélekvándorlás kérdéseibe, akkor ugyanis már egy merőben más hangulatú filmet kaptunk volna, s a Nap nap után legnagyobb erőssége éppen a könnyedség. Egy igazi randi film, ehhez kétség sem férhet, kategóriáján belül egy egészen jól sikerült alkotás, ez pedig a napjaink romantikus tinifilmek felhozatalával összevetve egész szép teljesítmény.