Tarantino neve már szinte garancia a minőségi filmekre. Minden alkotásában találunk valamilyen direkt utalást klasszikusokra, filmstílusokra, rendezőkre vagy jelenetekre, de most, a Volt egyszer egy Hollywood című filmben, egy egész másfél órát áldozott a rendező a Hollywood iránti tiszteletadásnak. Ez a döntés vegyes érzéseket váltott ki bennem, és nem csak pozitívat. Hozzáteszem, hogy összességében élveztem a filmet, de voltak olyan tényezők is, amelyek kifejezetten bosszantottak.
A film két fő részre osztható a hosszú játékidővel. Az első szakasz a Leonardo DiCaprio által megformált színész karakterére helyezi a hangsúlyt, és rendkívül részletesen bemutatja a 60-as évek végén zajló hollywoodi munkálatokat, a forgatás kulisszatitkait, a színészek lelkiállapotát és a jellegzetes kameramozgásokat. Nagy neveket is „újra" láthatunk a filmvásznon, mint például Bruce Lee és Steve McQueen. Ez a rész másfél órán át tart, és egy szinte kizárólagos tiszteletadás Hollywoodnak, ami viszont történetileg nem vezet sehova. Ha nem vagyunk otthon a klasszikus filmek világában, vagy ha nem ugrik be legalább három-három film a fent említett nevekről, akkor ez a rész számunkra unalmassá válhat. Ez a másfél óra szinte egy helyben topog, mintha egy teljes filmidőt töltene a történet anélkül, hogy igazán előrehaladna.
A második történetszál, amely Sharon Tate meggyilkolását dolgozza fel, már jobban felborzolja a kedélyeket, főleg, ha ismerjük a valóban megtörtént eseményeket. Ha nem, akkor mindenképp ajánlott egy gyors Wikipédia-gyorstalpaló, mivel a film fokozatosan vezet el minket a Charles Manson vezette hippibandához, és a film végkifejletét már sejthetjük.
Tarantino ügyesen ötvözi a két szálat, mint ahogy azt már megszokhattuk tőle a Ponyvaregényben is, de most ismét belepiszkít a történelembe, és egy szatirikus, túltolt – Tarantino-stílusú – véres leszámolást rendezett, amely inkább humoros, mintsem drámai. Itt jövök el a film legnagyobb csalódásához: ha már egy ilyen „művészfilmet” készítünk Hollywoodról, és Polanski rendező feleségének meggyilkolásáról szól a film, miért nem szerepelhetett volna az esemény valós feldolgozása is?
Ennek ellenére a film többi része mesteri lett, és a két főszereplő, DiCaprio és Brad Pitt, igazán lubickolnak a rájuk osztott szerepekben. A sok autós jelenet pedig nosztalgikus hangulatot csempész a filmbe, ami különleges hangulatot ad az egész alkotáshoz. Azonban, amikor másokkal beszéltem a filmről, többen nem értették meg – vagy egyszerűen nem érzékelték – Tarantino elképzelését. Lehet, hogy ez Amerikában jobban működik, de mi, európaiak nem vagyunk annyira otthon ebben a kultúrában, mint amennyire szükséges lenne a film teljes élvezetéhez. Ezt a filmet valóban csak azoknak merném ajánlani, akik elmélyedtek a filmek világában, és akik ismerik Charles Mansont és a Tate-gyilkosságokat. Ha valaki nincs tisztában ezekkel, akkor érthető, ha unalmasnak találja Tarantino 9. nagyjátékfilmjét.
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
