Az 1990-es évek második felében a Pokémon-franchise valóságos hisztériát váltott ki. Volt belőle minden, mint a búcsúban: videojáték, gyűjthető matricák, kártyák, tazók, anime és egész estés animációs mozik, az első még 1998-ban. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az ezredforduló környékén a csapból is ezek a cuki zsebszörnyek folytak, élükön persze Pikachuval. Aztán, ahogy az lenni szokott, ez a trend is alábbhagyott, mígnem 2016-ban jött a Pokémon Go, s a kis figurák újra a figyelem középpontjába került. Innen pedig már csak egy lépés kellett, hogy megkapjuk a franchise első élőszereplős moziját, mely a Detective Pikachu nevű videojátékot vette alapul.
Ha jobban belegondolunk, ennek a Pokémon-filmnek az elkészítése igencsak rizikós vállalkozás volt, két okból is. Az egyik az utóbbi évek videojáték-adaptációinak kritikai és/vagy nézői fogadtatása. Az olyan művek esetében, mint pl. az Assassin’s Creed, a Warcraft – Kezdetek, vagy az Angry Birds – A film, nos, nem volt elragadtatva egyik oldal sem (az egyetlen érdemi kivételként talán a 2018-as Tomb Raidert említhetjük). A másik pedig az, hogy miként tudja a filmváltozat belőni a saját célközönségét. Hiszen, akik annak idején rajongtak a pokémonokért, azok ma már legalább 30 évesek, s nemcsak a nosztalgiázás miatt ülnek be a filmre, hanem egy valamire való történet miatt (is). A kisebbek, akik régebben nem ismerték a zsebszörnyeket, azoknak pedig egy bő másfél órás filmben kellene elmagyarázni, miért is rajongtak milliók ezért a világért jó két évtizeddel ezelőtt. S ne felejtsük el azokat sem, akik játszottak az alapul szolgáló játékkal, s egy, a játék világát, szellemiségét, hangulatát megidéző alkotást várnak! Mint oly’ sok esetben, itt is az arany középút megtalálása volt a legnehezebb feladat, s ha kicsit döcögősen is indult, Rob Letterman és csapata mégis egy látványos, cuki, szerethető és abszolút fogyasztható kalanddal rukkolt elő.
Egy olyan világban járunk, ahol az emberek és a pokémonok békében élnek egymás mellett, s megismerhetjük Tim Goodmant, akinek a többi társával ellentétben nincs saját, különleges képességgel ellátott állatkája, így próbálja élni teljesen átlagos életét. Édesapja halálhíre miatt azonban Ryme City-be utazik, ahol összehozza a sors a fater egykori társával, méghozzá Pikachuval, aki a többi fajtársával ellentétben nemcsak a saját nevét ismételgeti, hanem emberi kommunikációra is képes; egyetlen bökkenő, hogy a dumáját kizárólag Tim érti. A furcsa pár a kezdeti viszontagságok ellenére összefog, s nekiállnak nyomozni Tim apja halálának ügyében, a nyomok pedig a város legfelsőbb köreihez vezetnek…
Hogy mennyire nincs új a nap alatt, arról a Pikachu, a detektív is tanúbizonyosságot tesz: vizuális megvalósításban és történetvezetésben egyből az 1988-as Roger nyúl a pácban ugorhat be, hiszen, akárcsak abban a filmben, itt is hús-vér emberek „játszanak” együtt animált figurákkal (annyi változtatással, hogy a kézzel rajzolt technika helyett CGI-t alkalmaznak), valamint a fő szálat ebben a filmben is a nyomozás fogja jelenteni. S ahogy kell, a kisebb ügyből jutunk el a még nagyobb bűntény felé. Magyarán egy kis fim noir is visszaköszön, amely kapott egy kis buddy cop-filmekre jellemző ízt, hála Tim és Pikachu párosának. Apropó, címszereplő: amióta kiderült, hogy Ryan Reynolds adja a karakter hangját, többen azt feltételezték, hogy kapunk egy cuki, sárga, szőrös állatkába bújtatott Deadpoolt, mely megállás és cenzúra nélkül löki a sódert. A végeredményt tekintve valóban kapunk egy szószátyár főszereplőt, de ne felejtsük el, hogy itt egy családi filmről van szó, PG-13-as besorolással, így trágár szóhasználat nincs, kétértelmű poénok, megnyilvánulások viszont előfordulnak (megjegyzés: a magyar változatban Nagy Ervin ezúttal is tisztességes munkát produkál). Rajta kívül még Psyduckot láthatjuk egész sokat, aki, akárcsak a sorozatban, itt is főleg humorforrásként funkcionál. Megemlíthető még Mewtwo is, akit egy (hasonló sztoriban elengedhetetlen) „a gonosz, de valójában nem az” karakterként kívántak megjeleníteni Lettermanék. Rajtuk kívül persze még számos egyéb, színes-szagos pokémon is felbukkan, bár többségük inkább csak a nosztalgiát erősíti, vagy a cukiságfaktort emeli. Az emberi szereplőkről viszont talán még ennyit sem érdemes mondani: Justice Smith főszereplőként a „szimpatikus lúzert” jeleníti meg, akinek fel kell nőnie egy hatalmas feladathoz, s ugyan nem itt kellett előrukkolnia színészi kvalitásainak színe-javával, elfogadhatón hozza a figurát. Ez már csak azért is fontos, mert a társaiban még ennyi mélység sincs: van itt egy csinos női mellékszereplő, aki segíti a hőst (s akibe bele is lehet szeretni), egy megalomán gonosztevő és egy inkompetens nyomozó. Tucatdarabok, s a színészek nem is törik magukat, hogy bármi emlékezetes legyen bennük.
De a fenti „apróságok” még a megbocsátható kategóriába sorolhatók, elvégre egy Pokémon-film gerincét a látvány, s a benne szereplő lények adják, belőlük pedig kapunk egy szép kis adagot. Az akciójelenetei rendben vannak, a vizualitása jóra sikeredett, s a géppuskaszájú Pikachunak hála néhány emlékezetes beszólás is dukál. Hogy többet ki lehetett volna hozni ebből? Aligha, de ha van is hiányérzet, azt szórakoztatással tudja kompenzálni. S hát nem is vártunk nagyon ennél többet.
akció | családi | kaland | misztikus | sci-fi | vígjáték
A híres rendőr fia, Tim egykor arra vágyott, hogy a Pokémonok trénere lehessen. Álma azonban nem vált valóra, de így is élménygazdag életet élhet. A pokémonok közt ugyanis... több»
Szereplők: Ryan Reynolds, Bill Nighy, Ken Watanabe, Chris Geere, Justice Smith
