Anno a „Tűnj el!” hozzászólásomnál írtam azt, hogy ez a film is érdekel Jordan Peele rendezőtől, és remélhetőleg sikerül másnap megnézni. Hát ez úgy alakult, hogy én tegnap értem odáig, hogy megnézzem ezt a filmet. Mint horror, ez a film szerintem jobban működik, mint a „Tűnj el!”. Mint film, nem tudnám megmondani, mert nekem, sok emberrel ellentétben, ez a film is nagyon tetszett, számomra egy szinten van az előbb említett másik filmmel. Kicsit lassan indul be, de utána már elég izgalmas, érdekes is, és a feléig ugye bár home invasion film is egyben, de az ehhez hasonló filmek közül ez tetszett eddig a legjobban. Nagyon jó a hangulata, elég véres is, és lehet drukkolni a főszereplő családnak, ugyanis minden karakter jól ki van dolgozva a családból, nem éreztem azt, hogy most az egyik vagy másik irritálna, vagy hasonlók. A vége is meglepő meg elgondolkodtató, nekem kellett rajta azért agyalni, mert nem biztos, hogy a nézőnek egyből leesik, mi is a vége. És az utolsó, amit még szeretnék mondani, azok a színészek. Minden színész pazar, de a főszereplő anyukát játszó színésznő, az valami zseniális! Messze az ő karaktere a legérdekesebb és legjobb is az egész filmben! Én ajánlom, megnézheti az, akit érdekel, nekem nagyon bejött!