Egyszemélyes alkotás

2019.01.10 18:20 MMcFly2015 Olvasottság: 582x

0

Tíz évvel a Gran Torino után álmomban sem gondoltam volna, hogy Clint Eastwoodot még egyszer a mozivásznon láthatom – pláne nem rendezőként egy ennyire szórakoztató bűnügyi drámában. Mindig is hatalmas tisztelője voltam, de ezzel a filmmel tényleg újra bizonyította, hogy még ennyi idősen is képes maradandót alkotni.

A film igaz történeten alapul, így feltételezem, hogy a rendező keze is meg volt kötve a történet bizonyos elemeit illetően. Ez lehet az oka a kisebb problémáknak, de ezek nem olyan súlyosak, hogy rontsák az összképet. A főhős karaktere erősen emlékeztet a Gran Torino öregjére: veterán, aki nem rejti véka alá a rasszista beszólásait, és idegenkedik a modern generáció szokásaitól. Ez a jellemvonás kiváló alapot biztosít a mellékszereplőkkel való dinamikájának, de sajnos a film ezzel nem kezd semmit. Ehelyett egy szájbarágósabb, érzelmesebb irányba tereli a történetet, amivel egy hatalmas lehetőséget hagyott ki.

Mindez azonban megbocsátható, mert bár a kartell-sztori maga sablonos, Clint Eastwood játéka mégis élvezetessé teszi minden percét. A laza beszólások és a karizmatikus jelenléte olyan jól működő poénforrást adnak, hogy a film nagy részében széles vigyorral ültem a vászon előtt. A befejezés egyértelműen igyekszik tanulságot hagyni a nézőben, ami részben sikerül is, de a sok elvarratlan szál miatt a drámai hatás nem teljesen üt be.

A film húzónevekkel is kecsegtet – Bradley Cooper, Michael Peña és Laurence Fishburne is feltűnik –, de hiába, mert a kétórás játékidőben egyikük sem kap elég teret ahhoz, hogy igazán kiemelkedjen. A csempész végső soron egy egyszemélyes produkció, amelyet Eastwood visz a hátán – sikeresen. Az ő játéka miatt a közel sem tökéletes film is maradandó és szerethető lett, így méltó helyet foglalhat el a rendezőlegendák trófeái között.