Közösség

Vélemény:

 

70 Miután

(2019)

Miután

 
myatom Nézhetetlen  2020.12.16 06:24
1

Bántóan üres, gyenge, übergáz film, értelmetlen módon 106 percre elnyújtva azt, amiből 10 perc is sok volt. Persze nyilván megvolt a célközönség, akiknek készült, és ez a közönség elég nagy és lelkes kell(ett) legyen, hogy a film még folytatást is kapott idén (Miután összecsaptunk). Ahogy én képzelem ezt a célközönséget: szellemileg és lelkileg éretlen, ám a társadalomtól és valóságtól pl. mobiltelefonnal is elidegenített, akár magára is hagyott, sokszor egyenesen aszexuális tinilányokból állhat, akik buknak (szinte kizárólagosan) a külsőségekre, a tetkóra, a kockás hasra, a szavakat leváltó nagy nézésekre, a minden csak átmenetiségre, a nihilre. Ők azok, akik mobiltelefonon képesek mozizni leginkább, úgy habzsolva felületes módon a filmeket, hogy a fontosabb jelenetekre rápörgetnek. Tulajdonképpen logikus is ez: moslékot kapnak, ezért a moslékból kiszűrik azt az 1-2 percet, ami egyedül andrenalint adhat. A többségi, felnőtt(?) társadalom perdöntő bűne és bűnjeleként. Amúgy nem az volt a baj, hogy nem volt „elég” erotikus, vagy nem volt feszültség/ív a filmben, vagy nevetségesen hiteltelen volt a Büszkeség és balítéletről való órai diskurzus a rákövetkezők tükrében. Hanem, hogy az alkotóknak egy minimálisan komolyan vehető forgatókönyvet sem sikerült letenni az asztalra.