Arthur ébredése, avagy a város, amely JOKERT csinál egy hétköznapi emberből

2019.10.09 19:17 Laca//Ho/rr/oR// Olvasottság: 865x

6

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Hol is lehetne elkezdeni, hiszen olyan erővel adta át a nézőnek ez a dráma-krimi a benne rejlő erőt, hogy az már teljesen más szintet képvisel, és ezt próbálom mindenféle „egekbe emelés” nélkül leírni.

Sok részre le lehet bontani, és elemezgetni lehet Todd Phillips alkotását, mivel remekül tükrözi a világunk sanyarú „mocskát”. Belevitte egy DC előtörténetbe a mai társadalom ékes hibáit. Az elnyomásra, az elégtételre, a gazdagok és szegények közti állandó ellentétekre operál egyrészt a Joker. Ugyebár Arthur Flecket, akit Joaquin Phoenix alakított – nem is akárhogyan, de ezt majd csak később – elképesztő jól mutatták be a játékidő elejétől, azt a sorozatos pofont, amit az élettől kapott egy akkor még ártatlan, szerény, udvarias ember, aki próbálja túlélni a mindennapokat. Csak hát ez a pohár előbb vagy utóbb megtelik, és meg is telt, de a rögös út, ami odáig vezetett, élményszámba ment.

Személy szerint, ahogyan azt külső szemmel nézem, szinte minden esetben a szegényebb sorsú embereknek szurkolunk a galád nagyhatalommal bíró gazdagokkal szemben. Itt is arról beszélhetünk, több jelenetben is ott van, miként bánnak a szegényekkel, és mit tehetnek meg a jobb módúak. Gondolok itt Thomas Wayne karakterére, és ott az ellentét Arthur Fleck személyében. Természetesen egészen addig, míg „Jokert nem csinál belőle a város”. De lehetne a feldühödött tömeg az álarcok mögé bújva, vagy éppen a színházban mulatók zöme is az ékes példa.

Visszatérve Joker jellegzetes karakterére; amit nem győzők hangsúlyozni, milyen eredménnyel alakította Phoenix, honnan is indult, milyen utat kellett bejárni, hogy a kedves visszahúzódó Arthurból elmaszkírozott pszichopata gyilkost csináljon a város, hiszen a sok arculcsapás miatt kaptuk meg Batman főellenségét. Kiemelném a sok erős színvonalú rész közül az egyik leghatásosabbat. Érdekes és egyben idegtépő volt a Murray Franklin és Robert De Niro közti párbeszéd a műsorban. Tapogatni lehetett azt a fajta feszültséget, amit a két jó színész generált, és a műsorvezető, Franklin volt az a személy, aki mindenki helyett a lényeget megragadva, bátran belement Joker nyílt sisakos játékába, és feltette a nyílt kérdéseket.

Arra gondolok, hogy a valós életben sem tudnánk, mit is gondoljunk ilyesfajta kijelentések után, amit Jokertől kaptunk (Én követtem el a metróban történt haláleseteket). Én valahol a két mérleg között álltam, hiszen egyrészt sajnáltam is a megtört szívet, de a pszichopata gyilkos akkor született meg teljes valójában, amikor élőadásban lelőtte Franklint. Nézői szemmel roppant erős látvány volt, és mindvégig idegtépő jelenetsorok után történt meg a tragédia. Kitérve erre a koncepcióra, egyben sajnáltam is, másrészt itt jött az elő, hogy a fő gonosznak szurkolok. Ebben az esetben Joker, de ide lehetne sorolni Hannibal karakterét, vagy éppen a Kirakós „Tobin Bell” személyére asszociálni. Általában a gyilkosok kapnak nagyobb figyelmet, és az ő történetüket ismerhetjük meg, ezáltal jobban tudunk velük azonosulni, és megérteni az ő viselkedésüket, mit miért tesznek. Ellentétben a filmbéli áldozatokéval.

Persze Arthur esetében nincs mit beszélni erről a témakörről, mivel megjárta a poklok útját, és egyre mélyebbre zuhant, miután bekövetkezett az első gyilkosság. A kérdés itt csak az volt, hogy mikor és milyen formában lesz elege a társadalom kirekesztő-vulgáris helyzetéből. Lehetne ezt tovább boncolgatni, és még mélyebbre ásni, de szerintem, aki tisztában van a mai társadalmi körülményekkel, és összegezni tudta a Joker film mondanivalóját, annak több sem kell. A DC egyik legikonikusabb karakteréről van szó, aki egy igazán különleges és erős történetet kapott. Joaquin Phoenix szerintem remek választás volt, és elképesztő módon hozta a rászabott nehéz karaktert. Szép lassan beinduló pszichológiai dráma-krimi, amely elképesztő nyomást gyakorol a nézőre, és méltó előtörténeti bemutatkozó résszel rukkolt elő Joker életéről.