2019.03.22 21:04 MMcFly2015 Olvasottság: 389x
0

Verneuil-család másodjára is sikert hozott a családi műfajon belül

A 2014-es Bazi nagy francia lagzik (még mindig kikészülök a magyar címtől) nálam abszolút befutó komédia, a franciák részéről. Abszurd multikulti témájával egy szórakoztató családi filmként gondolok rá, aminek a humora mellett, a mondanivalója is a helyén volt. Sosem gondoltam volna, hogy van bőr, amit a Verneuil-családról még le lehetne húzni, ezért lélekben felkészültem egy gyengébb folytatásra. A nagy meglepetést az okozta, hogy a színvonal teljesen tartja azt a szintet, amit az első részben annyira szeret(het)tünk.

A 2014-es vígjátékban végig vitt rasszista jellegű csipkelődések, ebben a filmben már amolyan kötelező körökként rögtön a bevezetésben lezajlik, és inkább egy aktuális témára terelődik a történet, mi szerint Franciaország nem megfelelő otthon a ,,bevándorló" családfőknek. A maga abszurd módján, ez remek bonyodalom egy folytatást illetően, és ezzel ismét aktuálpolitikai - egyben új - témával kecsegtet. Így a fő szál elrugaszkodik az első rész problémáitól, és azon szórakozhatunk, ahogy Christian Claviért és felesége, hogy próbálja megakadályozni azt, hogy mind a négy lánya emigráljon családjával együtt. A színész zsigerből hozza a tőle elvárt színvonalat, már másodjára viszi el humor fronton a Bazi nagy francia lagzik sikerét.

Verneuil-család másodjára is sikert hozott a családi műfajon belül

Ha lehet hinni a marketingnek, akkor ez 2018 legnézettebb vígjátéka Franciaországban. Meg tudom érteni, mert ahogy a film (részben) befeketíti a francia élethelyzetet, azt Clavier karaktere egyensúlyozni tudja túlzott hazaszeretetével.

Feltételezem a rendező tudta, hogy a szórakoztatás kimaxolásához ennyi még nem elég, így hab a tortán, hogy a fekete szülők részéről is kapunk egy plusz témát, ami inkább az első rész problémáját idézi fel. Jelen esetben egy leszbikus házasság követhető, ami tényleg csak tölteléksztori a filmben, de a szerepcsere (most a fekete apuka éli át azt, amit eddig Clavier) abszolút szórakoztató pillanatokat eredményez.

A finálé óriási, kizárt, hogy az ember ne egy széles mosollyal távozzon a teremből.

Bátran ajánlom családi vígjátékok kedvelőinek, de az első rész feltétlen kell hozzá, hogy a Bazi nagy francia lagzik 2 igazán ütni tudjon. Számomra ez a két film legalább annyira helytáll a műfajon belül, mint az Apádra ütök, vagy annak folytatásai. Kell egy korosztály, hogy minden momentuma élvezetes legyen. Én például Édesanyámat vittem el rá moziba, neki teljesen átjött a szülői probléma és aggódás, amin a Verneuil-család keresztül ment.

dráma | vígjáték

A Bazi nagy francia lagzik 2014 legsikeresebb francia vígjátéka volt, és most itt a folytatás, amelyben visszatér a népes Verneuil-család.  Claude és Maria ismét egy hatalmas... több»

0