Közösség

Vélemény:

 

62 Jurassic World: Világuralom

(2022)

Jurassic World: Világuralom

 
dandelion1983   2022.06.28 11:18
1

Először is szeretném azzal kezdeni, hogy közel 30 éve imádom a dinoszauruszos filmeket, és számtalan alkalommal láttam mindegyik mozit. A Jurassic Park trilógia az abszolút kedvencem, de a Jurassic World első két része is lenyűgözött. Alig vártam a harmadik részt, így egyértelmű volt az is, hogy moziban fogom megnézni. Az első fél óra után elég zavarodottan ültem, mert merőben eltér az eddig megszokott koncepciótól. Különböző helyszíneken ugrálunk, rengeteg szereplővel, és elég káosz maga a történet is, belekap több párhuzamos síkba, amiket elég nehéz megérteni, összefüggést pedig jó darabig nem is kapunk. Ebben a moziban aztán van minden, de inkább hasonlít egy akció vagy egy fantasztikus filmre, ahol a szereplők a leglehetetlenebb helyzetekből menekülnek meg, és örülhetünk, hogy néha láthatunk egy-egy dinoszauruszt is, mielőtt elfelejtenénk, miért is jöttünk. Az óriás sáskák csak fokozták a káoszt, nem is értettem a szerepüket, inkább idéznek elő disztópiát, mint hogy bármilyen funkciót töltsenek be. A film második fele szerencsére már nyomokban visszaidézte a korábbi sikeres mozikat. Nagyon örültem a régi szereplőknek, kár, hogy viszonylag keveset lehetett őket látni. Nagyon csalódott vagyok, méltó befejezés helyett kaptunk egy nagyon gyenge alkotást. Kár érte.