2019.10.01 14:56 Kóborló Olvasottság: 458x
0

Vigyázz, harap!

Valamikor még az év eleje felé találkoztam eme a filmnek az előzetesével, és egyből be is raktam a megnézendő filmek listájára, hisz azért a rendezőjének Alexandre Aja neve; ha nem is feltétlenül jelent egyet számomra a minőségi horrorral, de általában felkapom rá a fejemet, ha új alkotással jelentkezik, hisz neki köszönhetjük a Magasfeszültség, a Tükrök, a Sziklák szeme és a Piranha 3D című filmeket (érdemes megemlíteni itt, hogy az előbb felsoroltak közül csupán a Magasfeszültség volt az, ami nem feldolgozás).

A másik dolog, ami miatt reménykedtem, hogy egy igazán klassz kis állatos horrorfilmet fogok kapni, az a produceri székben helyet foglaló Sam Raimi neve (gondolom, azok számára, akik jártasak a horrorfilmekben, eme úriembert sem kell bemutatni). Tehát készítők terén biztosra vettem, hogy egy szórakoztató horrorhoz lesz szerencsém, még akkor is, ha az előzetesének megjelenése után felcsendült némi kis hasonlat egy bizonyos Sharknadoval egyes filmes körökön belül; azért itt egy kicsit elbizonytalanodtam, de most, hogy végre volt szerencsém a filmhez, szerencsére kijelenthetem, hogy pokoli messze van az Asylumos Sharknadotól, és persze pozitív értelemben. Kicsit bántam, hogy nem volt szerencsém moziban megtekinteni a filmet, hisz míg az év első felében még magyarországi mozis premier dátummal is rendelkezett, végül egy jogi hercehurca miatt mégsem lett itthon bemutatva, pedig már az előzetesénél érezhető volt, hogy technikailag egy egész korrekt alkotást fogunk kapni, ami bőven megérdemelte volna a nagyvásznat.

Vigyázz, harap!

Maga a története, ha szigorú akarnék lenni, nem több egy közepesnél, illetve a karakterek sem voltak kellő tartalommal feltöltve, mégis a filmbeli helyüket maximálisan betöltötték, illetve ellátták (bár azért én már néha-néha a hihetetlen kategóriába sorolnám azt, hogy mi mindenen mennek keresztül és, hogy ezeknek milyen kimenetelük lesz). Talán ezekért a dolgokért kissé húztam a számat. Viszont két dolog igencsak elnyerte a tetszésemet. Az egyik a hangulata és az, ahogy a félelemkeltést filmre vitték. Nem azt mondom, hogy bent lenne a legfélelmetesebb horrorok közt, de állatos horrorfilmhez képest azért igencsak feszült volt. A másik dolog, ami kimondottan elnyerte a tetszésemet, az nem csak az aligátorok megjelenítése, hanem a film hanghatásai. Ritkán hallottam ennyire profi hanghatásokat egy horrorfilmnél, itt hallani, ahogy szakadnak az inak és roppannak a csontok; ezzel is csak nyomatékosítják a készítők az aligátorok erejét.

Egy szó mint száz, érdemes egy próbát tenni vele, ha a horror világát nem is menti meg, de egy szórakoztató másfél órát valószínűleg biztosít a nézőnek.

65 Préda  (2019)

akció | dráma | horror | katasztrófafilm | thriller

Haley Kellert, Florida tehetséges úszóját a testvére, Beth figyelmezteti a közelgő veszélyre, a Wendy hurrikán ugyanis egyre nagyobb pusztítást végez az országban. A lány... több»

0