2019.05.25 18:58 Creeps13 Olvasottság: 147x
0

Csodagyerek, ami azért nem lett oly csodás

Sajnos a februári mozis bemutatójáról lecsúsztam, pedig moziban terveztem a film megtekintését, így hát nem volt más megoldás, várnom kellett, hogy jó minőségben megnézhessem, és addig is kerültem (már amennyire lehetett) az élménybeszámolókat és kritikákat a filmről.

Alapjaiban véve nem volt egy rossz film, főleg abban a tudatban, hogy milyen horror témájú filmek találhatók meg a hazai mozibemutatók sorában. Ezzel csupán arra gondolok, hogy sajnos a legtöbb horrorfilm, melyek mozis bemutatásra kerülnek nálunk, a démonos vagy szellemek által okozott félelemkeltésre alapoz, és A csodagyerek talán azért kicsit végre kilógott az efféle sormintákból. Tetszett, hogy a film készítői próbálkoztak oly nagy elődök felé kikacsingatni, mint mondjuk az Ómen (történetvezetése során), vagy hangulatteremtés és atmoszféra építésként az Ördögűzőt is vehetnénk referenciapontként. Eme két hatalmas horror klasszikus nem kevés filmet ihletett már meg, és igen kevés filmnek sikerült akárcsak minimálisan is elérnie azokat a hatásokat, amik ott tökéletesen működtek. Persze ezzel a gondolatommal egy pillanatig sem hasonlítanám jelen filmünket eme ikonikus horror remekművekhez, csupán érezhető volt a készítők szándéka erre.

Csodagyerek, ami azért nem lett oly csodás

A film történetében bőven lett volna tartalom és lehetőség, de valahogy fél óra után azt kezdtem érezni, hogy sokkal inkább mentek a készítők a biztonságra, és nem akartak alkotni semmilyen fajta újdonságot, vagy meglepőt (és itt a film befejezésére is gondolhatunk, mert jómagam szinte borítékoltam az efféle lezárását a történetnek). Pedig, mint említettem, volt potenciál és lehetőség nemcsak a történetben, de még a színészi alakításokban is. Mindent egybevetve nem könyvelném el csalódásként a filmet, sokkal inkább nekem voltak magasabb elvárásaim, de egyszeri megtekintésre azért maximálisan ajánlott.

horror | thriller

Miles egy átlagosnak tűnő kisfiú, ám az évek előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy kimagasló értelmi képességekkel rendelkezik, ami büszkeséggel tölti el a... több»

0