Színház az egész világ...

2019.08.20 09:06 Lubi Olvasottság: 1025x

0

Olvasható Shakespeare komédiájában, az Ahogy tetszikben. William Shakespeare az a szerző, akit még azok is ismernek, akik egy művét sem olvasták. A Hamlet, a Rómeó és Júlia és az V. Henrik halhatatlan szerzőjének élete mindenképpen felkelti a néző figyelmét, hiszen az általános és középiskolai tanulmányokból halványan felderengő életrajz közel sem biztos támpont a tájékozódáshoz, de éppen elég, hogy ne kelljen egy életrajzi filmben mindent külön elmagyarázni a nézőnek, mivel feltételezhető, hogy rendelkezik némi alapismerettel a témában.

Shakespeare élete egyébként sem mentes az atrocitásoktól és pletykáktól. A mai napig terjeng a szóbeszéd, hogy talán nem is ő írta műveit, vagy legalábbis nem mindegyiket. Illetve nem tisztázott, hogy a Shakespeare néven publikáló szerző nem csak azért adta-e ki verseit és drámáit, mert azok egy nemesi ranggal nem rendelkező férfi művei voltak, aki viszont szerette volna eljuttatni irodalmát a nyilvánossághoz. Shakespeare, ha igaz a pletyka, vajon ellopta a költeményeket vagy fizetett értük, esetleg puszta irodalom iránti szeretetből segített megjelentetni őket? Elképzelhető, hogy valóban ő írta minden darabját, de a Shakespeare név csak egy írói alteregó?

Ezek talán életének legizgalmasabb, tisztázatlan részei, amikről már készült film korábban Anonymus címmel, mely mozi talán nem a legkifinomultabb alkotás vagy túlságosan mélyreható életrajzi film volt, de kétség kívül izgalmas kérdésekkel foglalkozott, és megalkotott egy atmoszférát, melynek képes volt tartani a feszültségét a játékidő nagy részében. Illetve biztosan többen ismerik a Szerelmes Shakespeare című, Oscar-díjat is nyert filmet, ami egy különös egyvelege volt a klasszikus Rómeó és Júlia történetnek, valamint Shakespeare kifordított életének a maga módján, de mindenképpen egy minőségi alkotás.

Ezzel szemben a Színház a világ nemhogy Shakespeare munkásságával nem foglalkozik különösebben, de a történet is ott kezdődik, ahol a költő élete véget ér. A kezdő képsorokban látjuk leégni a híres Globe színházat, majd Shakespeare visszavonulását követjük végig a film során, ahogy idős korában számot vet életével, igyekszik feldolgozni lelki traumáit, különösképpen fia elvesztését. Nem egy szokványos értelemben vett életrajzi filmet kapunk, ami bemutatja az adott személy életét a kezdetektől haláláig, hanem egy konkrét problémát emel ki a film, és azt járja körül részletesen, miközben telik a játékidő, de érdemi cselekményszálak nem bontakoznak ki, legalábbis kifejezetten izgalmasak nem.

A filmet leginkább a pár évvel ezelőtt bemutatott Mr. Holmes című, Sherlock Holmes időskorát feldolgozó filmhez tudnám hasonlítani, ugyanakkor minőségben elmarad attól. Hangulatában, témájában és mondanivalójában csak úgy, mint megvalósításban igencsak hasonló alkotásokról beszélünk, mégis a Mr. Holmes képes elérni, hogy együttérezzünk az idős nyomozóval, és érzelmeket közvetít a nézők felé, míg a Színház a világ ennél távolságtartóbb.

Pedig a színészek igazán kitesznek magukért, viszont megfelelő alapanyag nélkül, amiből dolgozni tudnának, nem várhatunk csodát. Külön érdekesség, hogy mindkét filmben szerepet kap Ian McKellen, de mellette olyan nevek szerepelnek a stáblistán, mint Judi Dench vagy a Shakespeare veteránnak számító Kenneth Branagh a főszerepben, aki a film rendezője is volt. Branagh számos Shakespeare drámát adaptált már filmre, melyeknek forgatókönyvírója, rendezője és gyakran főszereplője is volt. Így születtek meg az ő feldolgozásában az V. Henrik, a Sok hűhó semmiért, a Hamlet, a Lóvátett lovagok, valamint az Ahogy tetszik című filmek. Ezek többnyire sikeres alkotások voltak, a kritika és a közönség is jól fogadta őket. De szerepet vállalt például az Othello filmfeldolgozásában is.

Branagh rendezői stílusa erősen színpadias, de ez dráma adaptációknál gyakori probléma és tulajdonképpen teljesen érthető is, ha hű akar maradni az eredeti darabhoz. A Színház a világ azonban nem adaptáció, mégis annak érződik. A színpadiasság valószínűleg Branagh rendezői stílusának tudható be, azonban a forgatókönyv sem tartogat igazán meglepetéseket vagy figyelemre méltó momentumokat. Persze még így sem beszélhetünk katasztrófáról, de egy több tekintetben is átlagos film született, ami végig kissé vontatottnak tűnik egy cselekményen átívelő valódi történetszál hiányában.

De nem lehet szó nélkül elmenni a film legszembetűnőbb pozitívuma, a Shakespeare smink vagy maszk – ahogy tetszik – mellett sem. Kenneth Branagh szinte a felismerhetetlenségig el van maszkírozva, hogy teljesen Shakespeare váljék belőle, és ez működik is. A smink nem hat műnek, olyan mintha az író a legtermészetesebb módon itt lenne közöttünk. Nem lepődnék meg, ha még az Oscar-díj átadón is találkoznánk a sminkes csapattal a legjobb smink kategóriában. (Annak ellenére, hogy bizonyos szögből nekem Branagh egy másik, sajnos nem jó értelemben emlékezetes szerepét idézte a smink. Számomra időnként ugyanis megmosolyogtatón hasonlított a Wild Wild West című filmben játszott gonosztevőre a megjelenése, de ez igazán nem róható fel senkinek.)

Ezenfelül a látványvilág kissé sötét és korlátolt, mivel többnyire vidéken játszódik a film, nem a londoni forgatagban, de a kosztümök és a díszlet korhűnek és szépnek látszik, tehát ilyen tekintetben jó munkát végeztek a készítők. Az operatőri munka nem sok különlegességgel kecsegtet, de ez nem is egy olyan film, ahol sok újdonságra lenne lehetőség. Technikai oldalon a film teljesen rendben van, ahogy annak lennie kell, a maradandó élményhez azonban ez még kevés.