Elárulom, Sam Worthingtont kedvelem mint színészt, nagyot alakított a Titánok Harca és a Titánok Haragja, plusz többek között az Everest című mozifilmekben is. Úgy ültem le a film elé, hogy kellemesen kikapcsolódjak, ami, ha őszinte akarok lenni, sikerült is, meg nem is. A szereposztással többé-kevésbé nem is lett volna bajom, csak nekem a befejezés nem tetszett. Ráfogták az egészet az obszesszív-kompulzív zavarra, az OCD-re, ami valljuk be, elég sekélyes befejezése egy filmnek. Na de inkább nézzük a sztorit, valamivel izgalmasabb, mint az okoskodásom erről a komoly betegségről!
Egy középkorú házaspárról szól a történet, éppen kisebb válságban vannak a felek. Az apa, Ray (Sam Wortinghton) éppen gyógyulófélben van az alkoholizmusából, aminek az volt az oka, hogy az előző családját (felesége, kislánya) autóbalesetben elvesztette. Most ismét, immár hat éve új felesége van, Joanne (Lily Rabe) és egy gyönyörű kislánya, Peri (Lucy Capri). Éppen hálaadásra mennek Joanne szüleihez, akik nem kedvelik Ray-t, és Ray sem kedveli őket. Ráadásul az apa idegesítően lassan is vezet, ami eggyel több vitaforrás, ez pedig lassan, de biztosan kitöréshez fog vezetni.
A kislánynak WC-re kell mennie, de mint minden 4-5 évesnek, nagyon gyorsan, így kénytelenek megállni egy pihenőhelyen. Már mindenki végzett a dolgával, mikor a kislány egy apróságot otthagyott a mosdóban. Joanne visszamegy érte, míg Ray a kocsiban keresi. Ja, és persze minden 4-5 éves gyermek kíváncsi. Mindenre... Elmegy a kocsitól, és éppen rabul ejti egy, a kerítésen lengedező lufi, amit meredten és érdeklődve bámul, mikor szinte a semmiből előtoppan egy kutya, és őrült morgással elindul felé. A kislány kétségbeesetten hátrál és sikoltozik az apjának, mire Ray észreveszi, már késő...
A kislány leesik, és Ray is, hiszen utánaugrik, de nem sikerül megmentenie. Sötétség, majd új snitt... A kislány kezd magához térni, édesanyja ölében fekszik, aki szólongatja Ray-t, majd rövid tanakodás után elindulnak a kórházba, nem hívják a mentőt. Most a lánya élete a tét, így mint az őrült, nyomja a gázt, oda is érnek. Ahol minden furcsa, egy kicsit minden más, mint megszoktuk. De komolyan, nem lőném le a poént, nézzétek meg bátran!
Brad Anderson merészen nyúlt egy olyan témához, amihez merészség kell, hiszen ezek a betegségek mindig is tabuk voltak a társadalom számára. Csak az, vagyis azok tudtak róla, akiknek a közvetlen családjában már volt OCD-s beteg. Anderson mesterien rántja elő a kalapból a flashbacket, a színi kompozíciók változtatását, nagyközelieket hoz, nagyon jó zenével megspékelve (Anton Sanko), és a párbeszédek fajsúlyosak, van mondanivalójuk. Igaz, ami igaz, a mellékszereplőknek itt sincs jelentőségük, úgymond arctalanok és jellegtelenek. Talán még nekem az egyik orvos karaktere, Dr. Lucado (Chris Sigurdson), aki jól játszott.
Végül is műfajilag ez egy dráma, ami thrillerbe csap át. Egy ember küzdelme, aki egy családot már elvesztett, és kegyetlenül harcol a másodikért. Egy bomlott, beteg elme kétségbeesett küzdelme az életben maradásért. A lezárás óriási, de azon túllépve egy-két kérdés nyitott maradt számomra. Egyáltalán volt második családja Ray-nek? Vagy csak úgymond kitalált magának egyet? Ha volt, és sajnálatos módon meghaltak, vagyis bocsánat, az asszonyt megölte, hol vannak? Ha volt kutya, azt dobta meg, és a kislány véletlenül esett le? Ha nem volt ott kutya, a kislányát is ő ölte meg? Jó, tudom, a zsaruk is látták a kutyát, nade az lehet véletlen egybeesés is. Egyszóval vége lett, de kissé lezáratlanul.
Nem igazából az én műfajom, azért is írtam az elején, hogy kicsit megbántam, hogy megnéztem. Ok, négy csillag, de ebből egyet Wortinghton kap, maga a film hármat. De ti nézzétek meg és véleményezzétek!
78 Megrepedve (2019)
Egy házaspár megáll egy benzinkúton tankolni, ahol egy baleset folytán eltörik a hatéves lányuk karja. A pár azonnal kórházba viszi a gyermeket, ekkor azonban még nem is sejtik,... több»
Szereplők: Sam Worthington, Lily Rabe, Stephen Tobolowsky, Marina Stephenson Kerr, Lucy Capri
