Ridley Scott nem mai gyerek, ha jól néztem, 1937. november 30-án született, ami nem most volt. Ha én megérem a 87-et, és nem ágytálaznak épp egy elfekvőn, tuti, nem fogok tudni levezényelni egy közönségfilmet (ez mondjuk most sem menne). De ismerjük el: az öreg helytállt, és nem is csinált túl rosszat. Mondjuk, nem túl jó, ha egy vadonatúj filmről ez az összegzés ugrik be, hogy „nem lett túl rossz”. De sajnos ez a helyzet. Az első Gladiátorban volt tűz, szenvedély és harciasság no meg Russell Crowe, aki erre a szerepre született. De a második rész olyan langyos víz sajnos. A látvánnyal próbálták pótolni a színvonalt, és ez kissé feljebb is tolta az ázsiót, de nem sokkal. Paul Mescal (egy f@sza néven túl) nem sokat tett a végeredményhez, Pedro Pascal pedig (a Mandalóri) kevéske szerepet kapott. Mondjuk, ő jobb lett volna a fő karakternek, ha nem volna közel 50. Én az egész dologra 3 csillagot adnék, mert tipikusan közepes film még úgy is, hogy történelmileg többé-kevésbé amúgy stimmel. És igen: lehettek volna éppen cápák a Colosseumban, amit amúgy elárasztottak időnként vízzel.