Egy zseniális énekesnő, aki a szívére hallgat, és nem az eszére. Ha pedig ez nem tetszik valakinek, és még egy hideg Coca-Colát se kap, amikor kéri, már fel is emeli a "fekete seggét", és máshova megy turnézni. Ennyi. Igen. Ilyen volt Ma Rainey.
A blues vitathatatlanul az ő gyermekének nevezhető, hiszen általa lett ismert ez a műfaj, és persze Bessie Smith-ének, aki az ő felfedezettje volt, majd idővel a tehetséges tanítvány túl is szárnyalta őt. A blues egy lassabb zenei műfaj, ami leginkább a 20-as éveket jellemezte, és a 30-as évek elejéig tartott a fénykora, amikor a pörgősebb és vidámabb swing leváltotta. A melankolikus, lassú dallamokban benne volt az a sok fájdalom, amin a feketék átmentek, és a remény a jövőt illetően. A feketék felszabadulása után, a nagy gazdasági világválság előtt sokan mentek Chicagóba az új élet reményében. A tömegek által fellendült városban mindenféle munkalehetőség adott volt a feketéknek a szerelőműhelyektől a munkásokat szórakoztató zenészekig.
A film története 1927 egy fülledt nyári napján játszódik, amikor Ma (Viola Davis) megérkezik a Paramount kiadó lemezstúdiójába unokaöccsével és egy táncos lánnyal, hogy felvegyék a legnagyobb slágereit, többek között a "Ma Rainey's Black Bottom"-ot. Megérkezik az őt kísérő banda is, akik a pince helyiségben hangolnak, míg el nem kezdődik a munka. Aznap iszonyú nagy a hőség, és a kedélyek is elég puskaporosak. A 20-as évek rasszizmusa, a feketék kisebbségérzete a banda tagjaiban is felszínre tör, és a feszültség fokozódik.
Levee (Chadwick Boseman), a fiatal trombitás frissítene a megszokott ritmusokon (ami már kacsingat a lendületesebb swing felé), ezt Ma nem veszi jó néven, sőt inkább unokaöcsét szeretné a dalba bevenni. A fiatal trombitás tele van tervekkel, de valahogy semmi sem úgy sikerül, ahogy szeretné, összecsapnak a hullámok a feje felett, és rájön, hogy a változás, az új/jobb élet sajnos még mindig nagyon távoli számára.
August Wilson színpadi adaptációja nagyon jól működik filmen is. Sőt! Talán sokkal szerencsésebb, hogy ez a film Netflixen debütált, mert otthon nézve sokkal jobban magával ragad a sztori, és szinte fel sem tűnik, hogy egy színpadi darabot nézel, vagy ahogyan régebben hívták, tévéjátékot. Ez nagyban a kiváló színészeknek tudható be. Egytől-egyig mindenkinek. A zenekarvezető Culter (Colman Domingo), aki villámhárítóként próbálja oldani a feszültséget, vagy az öreg, nyugis zongorista, Toledo (Glynn Turman), de bárkit lehetne említeni.
Ami vitathatatlan és Oscart is érdemlő, az Ma (Viola Davis) és Levee (Chadwick Boseman) játéka. Ma kioktatásait és kirohanásait imádtam. Ritkán szoktam hangosan felnevetni, de itt többször is sikerült. Ma zseniális(!), és nemcsak a színészi játéka, de külsőleg is profi Viola Davis. A trombitás Boseman pedig annyira átadta a fájdalmát, éreztette a benne elnyomott haragot... Szegény itt már a halálos kór utolsó stádiumában játszotta a szerepét. Egy kicsit mintha ezt is éreznénk, dühe a halálnak is szól.
Denzel Washington első rendezése klasszul sikerült. Részemről nagyon hamar eltelt a másfél órás játékidő, és lehet, színházban még ütősebb lenne ez a sztori, de így is élveztem a kiváló színészi játékot, ami vitathatatlanul Viola Davis és Chadwick Boseman kettősének érdeme. És milyen sok lett volna még ebben a Chadwick Bosemanben... De az biztos, hogy ennek a filmnek köszönhetően nem fogjuk elfelejteni.
1927-ben Chicago egyik stúdiójában kezdenek elszabadulni az indulatok egy fehér menedzser, egy sikerre éhes trombitás (Chadwick Boseman) és a blues nagyasszonya, Ma Rainey (Viola... több»
Szereplők: Viola Davis, Chadwick Boseman, Michael Potts, Glynn Turman, Colman Domingo
