Leültem csendben, némán, és végignéztem...
Elmondom, hogy mi az ami tetszett, és mi az ami nem!
Íme:
George Clooney bebizonyította már egy párszor, hogy még a sci-fi filmekben is mennyire otthonosan tud mozogni, elég csak a Brad Bird-féle Holnapolisz-ra gondolni (az egyébként Oscar-díjas Alfonso Cuarón rendezte Gravitációt direkt nem sorolom ide, hiszen az attól még nem lesz valami science-fiction, hogy az űrben játszódik). Pontosan emiatt nagyon sokunk tűkön ülve várta, mit fog kihozni Lily Brooks-Dalton bestselleréből, Az éjféli égboltból - hiszen itt a kamera mindkét oldalán helyet foglalt. Az eredmény pedig egy szívvel-lélekkel készített, néhol megindító, néhol kissé bohókás, de fanyar, néhol pattanásig feszült pillanatokkal dúsított mozi lett, amit bárcsak a nagyvásznon láthattunk volna a látványa miatt...
Az éjféli égbolt (eredeti angol címén The Midnight Sky) egy több szálon futó, majd a végére teljesen összeérő történetet mutat be, aminek központi figurája a George Clooney által játszott Augustine. Ő már fiatal éveiben azon dolgozott, hogy az univerzum rengeteg bolygója közül találjanak legalább egyet, amin továbbvihetik az életet, hiszen a Föld évről-évre egyre lakhatatlanabbá válik. Ezt még megfejeli az a csapás is, hogy egy globális katasztrófa következtében nagy mennyiségű sugárzás kezd mindenhol szétterjedni, ami rákényszeríti az embereket, hogy a föld alá meneküljenek. Augustine egymaga marad egy sarkköri csillagvizsgálóban, hiszen az idős éveire halálosan beteg doktor minden áron kapcsolatba kell, hogy lépjen egy távoli bolygóról éppen hazaérkező űrhajó legénységével - arra biztatva őket, hogy azonnal forduljanak vissza, soha ne térjenek haza…
Már ennyiből is tökéletesen látszik, hogy a történet a hasonszőrű filmekével ellentétben csavar egyet-kettőt a standard felálláson. Nem azért szorítunk hőseinknek, hogy épségben hazaérjenek és landoljanak a Földön, hanem hogy időben megkapják a csillagvizsgáló üzeneteit, és hanyatt-homlok meneküljenek. Felváltva láthatjuk, ahogy Augustine utolsó erejével is azon van, hogy figyelmeztesse a hajó utasait; ahogy a legénység egy eddig feltérképezetlen úton próbál hazajutni a Földre és ahogy Augustine a fiatal éveiben családját és szerelmét is hátrahagyva, mindent feláldozva ezzel, csak a munkájának él. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a fiatalabb doktort nem Clooney játszotta el megfiatalítva, (CGI-retus) ahogy lenni szokott mostanság, hanem találtak egy hellyel-közzel rá hasonlító színészt (Ethan Peck), akinek orgánuma viszont akkora telitalálat volt, hogy élmény volt látni/hallani.
Ha már egy klasszikus sci-firől beszélünk, mindig egy sarkalatos kérdés a film látványvilága. Az éjféli égbolt pedig igencsak gyönyörű lett. A cselekmény nagy részében a Földön vagyunk (a csillagvizsgálóban vagy éppen a sarkköri hóviharban), a maradékban pedig az űrben, az aszteroidákkal és más bajokkal hadakozó legénységgel. Míg előbbinél legfőképpen az operatőri munka és a finom díszlet a kiemelkedő, addig utóbbinál valóban az űr és az ismeretlen bolygó látványa csúcsosodik ki előttünk.
Az operatőr Martin Ruhe (Control, Harry Brown, Az amerikai vagy éppen A 22-es csapdája sorozat) képei csodálatosak, és annak ellenére, hogy néhány jelenetnél kissé kilóg a lóláb a CGI területén, de mégis az élményből egyáltalán nem dob ki. Ha hasonlítanom kellene egy másik sci-fihez, akkor a szintén Netflixen debütált, Natalie Portman-féle Expedícióra mutogatnék, ami nem feltétlenül látványának stílusában egyezik meg Az éjféli égbolttal, hanem annak kifinomultságában és megkapó erejében inkább.
Maguk a színészek is remekelnek, élükön nyilvánvalóan George Clooneyval, aki parádézik!
Mivel ő volt a rendező is, a legtöbb és leginkább érzelemdús időt magának adta, ami rengeteg helyen félremehetett volna, de szerencsére mégsem ment. Játéka letisztult, egyszerű, szinte hétköznapi - már amennyire hétköznapinak hat egy sarkköri csillagvizsgálóban ténykedő doktor -, és amikor az érzelmek kerülnek előtérbe (legfőképp a film végi rádiós jelenetnél), akkor is tökéletesen megállja a helyét. Mellette Felicity Jones (Szólít a szörny) és David Oyelowo (Selma) párosa is nagyszerű, ahogy Kyle Chandler (A régi város) vagy éppen a mellékszerepben feltűnő Demián Bichir (Aljas nyolcas) is hozzák a formájukat. Külön kiemelendő a mozi egyik legédesebb tüneménye, Caoilinn Springall az alig tízéves, elveszett kislány, aki egyetlen egy szót sem szól végig - ez persze nem igaz, de majd meglátjátok -, arcjátéka viszont olyan aranyos, hogy a néző sok helyen nem tudja megállni, hogy ne mosolyogjon, és ne adjon neki egy nagy virtuális ölelést.
Mégis, Az éjféli égbolt egy kifejezett rétegfilm, és még ha nem is annyira, mint a sokkalta személyesebb Mank vagy éppen a Volt egyszer egy Hollywood, akkor is rengetegen állhatnak fel (és fognak is) előle keserű szájízzel. A film nem hoz be annyira sok újdonságot a zsánerbe, sőt a tudományos-fantasztikum elegyéből a tudományát minden oldalról nagyon nyugodtan meg lehetne támadni. Sokaknak unalmasnak is hathat a közel két órás játékidő, hiszen túlnyomórészt három-négy főbb jelenetet láthatunk kibontva, plusz az apróbb kisebbeket. Viszont két olyan eleme van a filmnek, amik a leginkább ki tudják csapni a biztosítékot egyes embereknél: a hatásvadász és egyben idegesítő stílusa és a történet valódi üzenete/célja...
Nem végig, de döntően a legtöbb jelenet kissé elnagyolt, és nagyon hatásvadász lett, erősen markolja a néző kezét és nem szeretné, ha túlzottan elkalandoznánk. Nyilvánvalóan ettől nem lesz borzasztó a végeredmény, mégis abszolúte feltűnik a sok-sok erőltetett szájbarágás - amik amúgy betudhatóak a klasszikus forma védjegyeinek is. A film üzenete viszont egyértelműen elronthatja bizonyos embereknek az élményt. A legtöbb hasonló, klasszikus sci-fikvel ellentétben olyan módfelett reményvesztettre, és kissé szürreálisra sikerült a lezárás, hogy kissé kiveszik a nézőből a pozitív gondolkodás és a szereplőkkel együtt vág fapofát. Hogyha elsősorban emiatt gondoljuk majd rossznak az alkotást, akkor valamilyen szinten jogosan tesszük - mégis érdemes minderre egy egyedi és kivételes struktúraként tekinteni, hátha azzal kissé megbékélünk...
De így is egy nagyjából jó mozi lett!
Nem kivételes, de egyszer mindenképpen látni kell...
George Clooney-nak nem kell szégyenkeznie miatta!
Kis keksz, kis bubis víz, és a kedvenc fotelem!
63 Az éjféli égbolt (2020)
dráma | fantasy | sci-fi | thriller
Augustine, a magányos sarkvidéki kutató története, aki mindent elkövet, hogy megakadályozza Sullyt és csapatát abban, hogy visszatérhessenek a Földre. A bolygót ugyanis globális... több»
Szereplők: George Clooney, Felicity Jones, Kyle Chandler, David Oyelowo, Demián Bichir