A világ leggyorsabb sündisznójának újabb nagy kalandja kedves üzenete ellenére is a félresikerült videójáték-adaptációk sorát gyarapítja.
A Sonic, a sündisznó célközönsége kétségkívül a tíz éven aluli korosztály. Mivel a dilettáns humor és a bugyuta karakterek az említett kor felett már nem cukik, csak zavaróan dinkák. A történet az első Sonic-epizód után veszi fel a fonalat: kék sündisznónk nevelőapja, a "fánkok ura" felügyelete alatt keveredik zűrbe, miközben dr. Robotnyik valahogy visszatér. Mellettük pedig új "kisállat" karakterek is helyet kapnak a filmben.
A happy meal mentalitással megtervezett szereplőgárda kétségkívül eredményesebben fog játékfigurákat eladni, mint érdemi motivációkkal szolgálni. Sonic a kezdeti félreértések után ugyan barátokra talál bennük, de ez a lelki békénk elősegítésén kívül semmilyen érdemi változást nem hoz senki számára.
A látványvilág és számos "húsvéti tojás" is az eredeti videójátékok rajongóinak kedveznek, de ezeken a kedves külsőségeken kívül az alkotók nem sokat áldoztak a kreativitás oltárán. Beszédes, hogy az első Sonic-mozi körüli legérdekesebb momentum is az a készítési körülmény (és/vagy marketingfogás?) volt, hogy a rajongók reakcióira hallgatva újradizájnolták a címszereplő kék sündisznó megjelenését. Ezúttal a forgatókönyvre is ráfért volna egy alapos újragondolás a forgatás megkezdése előtt. Hiszen a családi filmeknek sem kell szükségszerűen gyermeteg bohóckodásba torkollniuk.
A Sonic, a sündisznó 2 semmilyen szempontból nem emlékezetes, a kétórás játékidő pedig dagályossá is teszi az ellaposodó sztorit. Szomorú, hogy a jobb napokat látott Jim Carrey elmondása szerint ezzel a filmmel akarja lezárni karrierjét. Visszavonulása után biztosan nem a Sonicról fogunk emlékezni rá, hanem sajnos annak ellenére.
