Juan Piquer Simón filmje...
Egy spanyol hentelős film, amiben fura módon a giallóra hasonlító jeleket véltem felfedezni.
De először is, nézzük csak meg a film sztoriját!
Timmy még nagyon fiatal, de már állandóan a nőkön jár az esze...
És éppen pont egy meztelen nős puzzle-t rak ki éppen, amikor az anyja hirtelen rányit a mit sem sejtő gyerkőcre.
Az asszony nem igazán szereti az effajta szórakozást, hiszen a férfiak disznók, és folyton csak azon az „átkozott” szexen jár az eszük, a férje is jól megcsalta annak idején, tehát muszáj emiatt a gyermeket is megbüntetni, lehetőleg szépen tönkretenni a szexualitáshoz való viszonyát, és keményen, határozottan, minél korábban...
Nincs is annál jobb, mint a beteg, bigott vallási erkölcsök belenevelése a gyermekünkbe, hogy aztán olyan erős gátlásai legyenek, és ténylegesen bűnbánóan gondoljon a vágyaira, fantáziáira, illetve úgy teljes egészében a női nemre és azon belül is az erotikára...
Azonban Timmyt nem ejtették fejére, így nemigen hatják meg édesanyja feddő szavai és ígéretei, hogy mit csinál majd vele, ha még egyszer ilyen tevékenységen kapja...
Na azt viszont egyáltalán nem veszi jó néven, hogy szeretett mamája a lángok martalékává szeretné tenni, és ezáltal, mármint a mama szerint, spirituálisan megtisztítani a kirakós játékot, illetve az egyéb ilyenfajta magazinokat.
Mert ugye azért ez pontosan elég indok ahhoz, hogy Timmy kissé ideges legyen és elszakadjon nála a cérna, majd baltával jól agyoncsapja a rápirító édesanyját!
Majd hirtelen egy zseniális ötlettől vezérelve bezárkózik a gardróbba, hogy a kiérkező zsaruknak, sírós arccal bemesélhesse, egy félelmetes és nagydarab férfi művelte mindezt, de persze az arcából semmit sem látott!
Juan Mariné operatőr nagyon jó és hatásos képekkel operál, és a zene, amit Silvano Chimenti, Librado Pastor és csapata készített, hozzásimul a filmhez!
A sztori viszont ugrik jó negyven évet, és egy iskolai mészárlással folytatódik!
Egy puzzle, levágott női testrészek...
Dario Argento, Mario Bava, Pupi Avati és Lucio Fulci is csak csettintene örömében, ha megnézné ezt a filmet!
Hogy ki is lesz a gyilkos?
Meg kell nézni...
Frank Braña, Christopher George, Ian Sera, Lynda Day George és Paul L. Smith pedig jól és megbízhatóan hozták a karakterüket...
Érdemes megnézni!
Az IMDb-n 13 ezer vélemény után 6,0/10-es, a TMDB-n 237 szavazatot követően 59%!
Nálam négy csillag és 75%!
Spagetti édes-savanyú mártással és egy jó pohár bodzaszörp...

70 Mil gritos tiene la noche (1982)
Egy láncfűrészes gyilkos egyetemistákat gyilkol azzal a céllal, hogy a végén befejezhesse saját emberi kirakósát.
Szereplők: Christopher George, Lynda Day George, Edmund Purdom, Paul L. Smith, Frank Braña