Alberto Mielgo és Gabriele Pennacchioli filmjében láthatjuk, hogy egy fiatal nő készülődik valahová, eközben unottan kinéz az ablakon. Ám ott nem a szemben lévő ház lesz érdekes, hanem az, hogy egy férfi éppen erőszakoskodik egy nővel, majd lelövi a fiatal lányt. Ám tekintetük hirtelen összeakad, és a lány teljesen bepánikol az összeakadt tekintetüktől. A hajsza elkezdődik! Egy szürreális és poszt-apokaliptikus, jövőbeni városban taxival, majd rohanva megy az üldözés. Óriási felhőkarcolók között folyik a hajsza, semmi zöld, semmi természet, házak házak mellett, szinte egymásba épülve. A lány egy fura "latex-imádók" bárjába rohan be, ahol a fellépése lenne, de a férfi oda is követi. A lány magához vesz egy pisztolyt, és kimenekül a bárból. Az őrült rohanás folytatódik tovább. Ám egyszer mindennek vége van, és ezt Mielgo is tudja, és egy nagyon érdekes lezárást talált ki a filmnek. A kissé erotikus töltetű rajzfilm nagyon szépen, élethűen van rajzolva, felvázolva előttünk nyomorult jövőképünk szomorú kivetüléseit. Érdemes megnézni, ütős, főleg a csattanó miatt a végén.