A Horgász a pácban nem csupán egy korai vígjáték Louis de Funès életművében, hanem az a film, ahol a későbbi legendás stílusának alapjai már teljes fegyverzetben megjelennek. Yves Robert rendező nem pusztán egy horgász történetét meséli el, hanem egy igazi kisvárosi társadalmi szatírát, amelyben a szabályokhoz görcsösen ragaszkodó hatalmasságok és a természetes életörömmel teli kisember ütközése válik a humor forrásává. A film középpontjában Blaireau, a furfangos vadorzó áll, akit de Funès olyan energiával, ritmussal és zseniális komikummal alakít, hogy minden jelenetében ő a figyelem középpontja. Blaireau a szabályszegés mestere, aki nem gonoszságból csal, hanem mert nem tud, és nem is akar a társadalom merev szabályai között élni. Ő a természet gyermeke, aki jobban megérti az állatokat, mint az embereket – és a film minden percében élvezettel figurázza ki azokat, akik túl komolyan veszik magukat. A Horgász a pácban legnagyobb erénye, hogy sosem válik egyszerű bohózattá, még ha burleszk elemekkel dolgozik is. Robert rendezése finoman egyensúlyoz a realista és az abszurd között. A kisvárosi Franciaország idilli képe – kanyargó folyó, horgászhelyek, rendőrségi ügyintézés és falusi pletykák – mögött ott húzódik egy mélyebb réteg: a film a kisember lázadását mutatja be az ostoba hatalom ellen. Blaireau minden szökése, minden trükkje a szabadság egy apró győzelme az önkény fölött. Louis de Funès már itt is elképesztő energiát visz a szerepébe: az arcmimikája, a gesztusai, a robbanékonysága későbbi klasszikusainak előfutára. Minden rezdülése komikus, de nem karikatúra – sokkal inkább pontosan megrajzolt társadalmi típus. A filmben még nincs annyi harsány kiabálás, mint a Csendőr-sorozatban, viszont annál több finom irónia és emberi melegség. Funès alakítása egyszerre esendő és ellenállhatatlanul életteli – mintha Chaplin találkozna egy francia parasztfiúval. A mellékszereplők is remekül kiegészítik: a rendőrparancsnok ügyefogyott komolysága, a polgármester fontoskodása és a szerelmi mellékszál mind hozzáad a film bájához. A rendezés tempója nyugodt, de feszes, a vágás és a zene (Jean Wiener dallamai) tökéletesen támogatják a derűs, tavaszi hangulatot. A fekete-fehér képek ellenére a filmnek szinte „színes” atmoszférája van – az a fajta meleg, emberközeli vizualitás, amit ma már ritkán látni. A történet látszólag egyszerű: Blaireau horgászik, tiltott helyen, és ebből bonyodalmak sora születik – mégis, minden fordulat egy-egy apró társadalmi görbe tükör. A film végére kiderül, hogy a hatalom nemcsak tehetetlen, de önmaga paródiája, míg Blaireau, a csibész, az egyetlen valóban élő figura ebben a világban. A néző vele nevet, sőt, kicsit ő is szabályszegővé válik lélekben. A Horgász a pácban ma is friss, mert humorában nincs gonoszság – inkább felszabadító kacaj. A film arról szól, hogy az élet nem a szabályokról, hanem az örömről, a leleményről és a józan észről szól. Minden jelenetében ott lüktet az a fajta francia életszeretet, amely a háború utáni korszak fásultságát is képes volt derűvel oldani. Yves Robert későbbi rendezéseiben is hasonlóan ábrázolja a kisember szabadságát, de itt, a Horgász a pácban találta meg ennek a stílusnak a legletisztultabb formáját. Louis de Funès még nem világsztár, de már minden mozdulatában ott rejlik a későbbi nagyság: a dinamika, a rögeszmés precizitás, a szinte zeneszerű ritmusérzék. A Horgász a pácban nemcsak egy klasszikus vígjáték, hanem egy időtlen emberi mese a szabadságról, a furfangról és a hatalommal szembeni vidám lázadásról. Tiszta, elegáns, és még 67 év távlatából is mosolyt csal az arcunkra.
90 Horgász a pácban (1958)
A film története a jóravaló, furfangos orvvadász és a kisvároska helyi hatalmasságai közt dúló harcról szól. A fergeteges események humora hagyományos helyzet- és... több»
