2015.10.14 20:26 Sodanth Olvasottság: <100x
2

Forget it, Jake. It's Chinatown.

Kevés olyan film van, ami képes évtizedekkel később újratámasztani egy műfajt és közben úgy, hogy annak történetét, kivitelezését máig iskolapéldányként tartják számon. A Kínai negyed ilyen film. A zseniális Roman Polanski jól tette, hogy Amerikában is megcsillogtatta tudását, egyedi vizualitása, történetmesélése, jót tett az akkor már válsággal küzdő Hollywoodnak. A film stílusa neo noir, színesben, új formában, de hűen a 40-es évekhez hozza vissza azt a sötét, realista műfajt, ami folyamatosan játszik a világítással, amit film noirnak nevezünk.

A szereplők erősek, J.J. Gates nyomozó szerepében az őrült és zseniális Jack Nicholson tündököl, akit ekkor még max. az Easy Riderből ismerhettek a nézők. Karaktere tipikus noir hős, cinikus, magányos, éleseszű és sokat bagózik!, ebben nem sokban tér el Bogart szerepeitől, hű hozzá.

Forget it, Jake. It's Chinatown.

Méltó partnere, Dunaway, ekkor már ő is nagyon jó filmekben szerepelt. A film erőssége mégis a forgatókönyv, remekül megírt, csavaros és nem kevésbé reflektál a korra is amiben készült. Ha kitekintünk, hogy az USA-nak milyen volt a belpolitikai helyzete a 70-es években, ez a film tökéletes belefér. A Nixon féle Watergate-botrány és a vietnámi háború megtépázta az amerikai népet, az emberek hite elveszett a vezetőikben, mindenki sáros, mindenki gonosz volt, komor és bús volt ez az időszak, tele indulattal, elfojtott haraggal. A film ezt célozza meg, túl azon, hogy művészetileg mennyire tökéletes, John Huston gonosz karaktere, egy személyben testesíti meg, a korrupt, hazug, kapzsi politikusok és gazdag vezetőket, akik érinthetetlenek, mindig megússzák és akiket ekkor szinte mindenki gyűlölt. Mégis milyen emberek állnak a hatalom élén? Van esélye az egyénnek változtatni ezen? A gond az, hogy ez ma sincs másképp, ezen érdemes lenne néha elgondolkodni.

dráma | misztikus | thriller

1937-et írunk, a helyszín Los Angeles. Egy nő felkeresni J.J. Gittes magánnyomozót, mert úgy érzi, férje, a helyi vízmű főmérnöke megcsalja őt. Gittesnek nem okoz gondot az... több»

2