Akárki akármit mond, számomra a Toy story mindig a top mesék között marad. Emlékszem, gyerekkoromban megvolt VHS-en, s naponta megnéztem, s minden egyes alkalommal ámulatba ejtett, ahogy a játékok életre kelnek, majd egy nem mindennapi kalandban lesz részük. Azóta persze sok-sok év telt el, de valahányszor előveszem ezt a filmet, mindig sikerül visszarepítenie a gyerekkorba, s ez nem kis teljesítmény.
A fentiek pedig még csak nem is a film technikai vívmányainak köszönhetőek (persze nem kis érdem a világ első, egész estés komputer animációs filmjének lenni), sokkal inkább a történetének és a szereplőinek. Pedig a sztori főbb szegmenseit mind ismerjük, mégis, a gyerekjátékok szintjén alkalmazva más megvilágításba kerül az egész: a legnagyobb ellenségekből egy kényszerhelyzet miatt társak, majd a legjobb barátokká váló szereplők; önmagunk ámítása, majd ráébredés a valóságra; egykori barátaink átverése, satöbbi. Az előbbiek csak néhány példa arra vonatkozóan, hogy a Toy story képes volt ebből az elcsépeltnek tűnő történetvezetésből is egy nagyon jó filmet összehozni.
Hiszen mitől félhet leginkább egy játék? Ha jön egy szülinap vagy a karácsony, s egy új játék kerül a képbe, ami sokkal szebb/nagyobb/modernebb és/vagy szuperebb, ellopva a régitől a reflektorfényt. A régi és új ellentétet ennél nem is lehetne jobban érzékeltetni: Woody, az oldszkúl cowboy-baba, míg Buzz Lighyear, a mindenféle modern eszközzel felszerelt „csillagharcos”, aki ráadásul nehezen képes felfogni, hogy ő bizony nem más, „csak” egy játék, s soha nem fog galaktikus küldetésre indulni. Bár kettejük kapcsolata valóban nem indul fényesen, egy baleset következtében csak egymásra számíthatnak, hogy visszakerüljenek Andyhez. A szerető gazdihoz vezető utat viszont épp az egyik legszadistább „játékkínzó” kissrác, Sid Phillips állja el, úgyhogy a feladatuk cseppet sem könnyű. Sid az egyik legjobb példa arra, hogy gyerekeknek szánt történet ide vagy oda, egy erős negatív karakter minden sztoriban elfér. A kaland mellett azonban nem hiányozhat a humor, s a jópofa karakterek sem (mind Andy, mind Sid gyerekszobájában).
A Toy story túl azon, hogy izgalmas, s végig szórakoztató a tanító szándékot sem mellőzi (itt talán felróhatnánk némi didaktikusságot, de ez szerencsére a jó ízlés határán belül marad). Egyaránt hat az észre és a szívre, s erre csak kevés alkotás képes, egy időtálló darab, amelynek még a folytatásai is jól sikerültek. Kíváncsian várjuk a negyedik részt. Számomra pedig örök kedvenc marad.
