Elmehasadás

2024.01.12 17:49 Kóborló Olvasottság: 249x

5

Úgy körülbelül tíz évvel ezelőtt láttam először Xavier Gens Hasadás című filmjét, amikor kiadták idehaza DVD-n, és hát be kell hogy valljam, hogy maga a film felért egy kisebb sokkhatással, és a lelkemből is kihasított egy kisebb darabkát annak idején. Mivel tíz évvel ezelőtt még nem igazán találkoztam efféle hatást kiváltó filmmel, így már akkor is a kedvenceim közé soroltam eme alkotást, és talán pont emiatt gondoltam arra a napokban, hogy teszek vele ismételten egy próbát, hisz azóta volt szerencsém pár eme tematikájú produkcióhoz. Az ismételt megtekintése után még mindig azon az állásponton vagyok ennél a filmnél, hogy még mindig képes volt tartani azt a hatást, mint első alkalommal.

Már maga a film történetének az első képkockáinak az ereje beszippantja a nézőjét, ugyanis nincs semmiféle felvezetés, avagy bármiféle előzménye az események alakulásának, hanem egyből megkapjuk a történet központi témáját, amely mindvégig velük is marad az egész játékidő alatt, hol erősebben, hol pedig kissé a háttérbe szorítva, és emiatt akárcsak a filmbéli karakterek, úgy a nézői is szeretnének tisztán látni a tekintetben, hogy akkor ez miért is törtét meg. De a forgatókönyvíróknak (Karl Mueller és Eron Sheean) nem állt szándékukban felfedni eme tragikus események okait, hisz a filmnek nem is ez a fő lényegi része, hanem sokkal inkább az, hogy egy efféle helyzetre miként reagálna egy csapatnyi ember összezárva. A film történetnek azt a részét, ahogy a forgatókönyvírók megteremtették a különféle karaktereket, és ahogy majd alakulnak a karakterfejlődés útján, egyszerűen zseniálisnak találtam. Ugyanis talán csak egy olyan karaktert találtam a film játékideje alatt, aki nem ment át elképesztő átalakulásokon, de az ő személyére sem süthetjük rá azt a jelzőt, hogy elhanyagolható lett volna a történet érdekében. Tehát számomra a filmben látható karakterek és az őket alakító színészgárda maximális teljesítményt nyújtottak.

A Hasadás műfajára akár írhatnánk azt is, hogy egyfajta kísérleti film, hiszen elsősorban arra akar rámutatni a történet, hogy miként is viselkedhetnek egyes emberek egy olyan esemény hatására, amely a kilátástalanság szélére sodorja őket. Ugyanis jómagam egy rendkívül jó és ötletes húzásnak éreztem azt a forgatókönyvíróktól, hogy még aránylag a történet egy korai szakaszában belengetnek egy olyan eseményt, amely némiképp akár csak egy csipetnyi reményfoszlányt biztosítana a filmbéli karaktertereinknek (bár sokan eme történeti elemet tartják a film egyik nagy hibájának), de mindezt teszik álnok és gonosz módon, hisz ezzel is csak az volt a céljuk a készítőknek, hogy még mélyebbre tiporják a kilátástalanság gödreibe a szereplőket. Ráadásul mindezt olyan masszív atmoszféraépítéssel, amellyel igencsak ritkán találkoznak a filmnézők. Mindezen kilátástalanság érzékeltetésére folyamatosan tesznek a film játékideje alatt plusz egy lapáttal a készítők, de csak azért, hogy a nézőjéből maximálisan elvegyék a reménynek akárcsak a csíráját is. Továbbá számomra a történetet lezáró képkockák elég masszívan bele is égtek az emlékezetembe.

A Hasadás című film műfaji besorolásai közt egyértelműen ott van a horror mint zsáner, ugyanis egyes jelenetei valóban gyomorpróbálóak, hisz sok esetben a szélsőséges és kendőzetlen brutalitással szembesíti a nézőit, de jómagam inkább egy amolyan pszichológiai drámának nevezném, amely képes egy darabkát kitépni az ember lelkéből. Ezáltal pedig egyáltalán nem egy könnyed és szórakoztató alkotáshoz lesz szerencséje a nézőjének a Hasadás című film esetében. Ráadásul mindezen érzésekre még pluszban rátesz a zeneszerző, Jean-Pierre Taïeb, aki olyan szívszorító zenei betéteket komponált a filmhez, amelyek még sokáig a nézővel maradnak a film megtekintése után. Jár is mindezekért az öt csillag, és ott is a helye a kedvenceim listáján.