2018.08.16 17:23 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
1

Shop-stop 2.: ezúttal viszont nem hiányozhat néhány beteg jelenet...

Kevin Smith 12 év után visszatért a kiindulópontra, s a rajongóit újfent megörvendeztette Randal Graves és Dante Hicks kalandjaival (vagy talán anti-kalandjaival). Hiszen emlékezzünk vissza a kultikus első részre? Igazából semmi nem történt benne, csak volt egy boltos, meg egy tékás srác (ebből az egyiknek be sem kellett volna mennie dolgozni), és persze Jay és Néma Bob, akik csak úgy tengtek-lengtek a kisbolt körül. Másképp fogalmazva: fiatalok, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel, s mintha a legkisebb erőfeszítést sem hajlandók megtenni annak érdekében, hogy ez változzon.

Mindemellett az is tény, hogy a történet egyáltalán nem volt túlbonyolítva (mi több, másodlagosnak volt tekinthető), de ezt remekül tudta ellensúlyozni a Smith-által írt dialógusok. Ez utóbbi a későbbi Jay és Néma Bob filmekre is jellemző volt, s jelen alkotás esetében sincs másképp. Randal és Dante, miután leégett az egykori kisbolt a Moody’s nevű gyorsétteremben kapnak állást. Dante ki akar törni az unalmas hétköznapokból, s a barátnőjével Floridában terveznek új életet kezdeni, ám az utolsó, Moody’s-ban töltött napja nem éppen úgy alakul, ahogy ezt eltervezte, hála Randalnek. Valljuk be, ez egy valóban nem túl bonyolult történet, de a Kevin Smith-jegyek most is működnek. A Shop stop 2-beli dumák az én tetszésemet abszolút elnyerték (lett is néhány kedvenc, pl. a küszöbmajmos eszmefuttatás vagy a párnanaciról tartott kiselőadás), és nem hiányozhatnak Smith-től a popkultúrára tett utalások (lásd: a Gyűrűk ura, vagy a Transformers fikázása).

Shop-stop 2.: ezúttal viszont nem hiányozhat néhány beteg jelenet...

Ezúttal viszont nem hiányozhat néhány beteg jelenet, amely eddig nem volt annyira jellemző az író-rendezőre (pl. a fajtalan erotika), és azért belecsempészett egy kis romantikus szálat (amelyre viszont már láttunk próbálkozásokat). De a fő csapásvonal a Randal és Dante közti kapcsolat, amely hol vicces, hol kissé tapló, hol pedig kissé nyálas, de mindent egybevetve: egy szerethető duó, s végkimenetelét tekintve a barátságuk megmentése a legfontosabb a bő másfél órás játékidő alatt (illetve nem mellékesen: az egykori bolt felélesztése).

Az egész film képes jól adagolni a megszokott alpári humort, s talán a végén megvádolhatjuk némi túltolt giccs-faktorral (Randal „vallomása” Dante irányába), de az összképet elnézve még ez is megbocsátható, sőt, bizonyos szempontból szükséges is Randal részéről.

Összefoglalóan azt mondhatom, hogy a Shop stop 2 esetében egy jól sikerült folytatásról beszélhetünk. Azzal Smith is tisztában volt, hogy a 12 évvel ezelőtti filmjét nem megismételnie kell, hanem egy kicsit formálnia, amelyet jól oldott meg. Vagány dumák, elviselhető alpáriság, s hát a barátság mind fölött, nem az egy gyűrű (és persze: éljen a kisbolt és a videótéka)!

vígjáték

Dante (Brian O'Halloran) és Randal (Jeff Anderson) kénytelen új munkahely után nézni, miután régi boltjuk porrá ég. A munkaerőpiacon nem igazán tolonganak az ilyen... több»

1