2022.08.28 20:52 BRANTON Olvasottság: <100x
0

Drágám, hozzuk meg a legostobább döntéseket!

Rég volt már, igaz? Ismét jelentkezem, hiányzott már ez a fórum, pedig egy hete csak körülbelül, hogy nem írtam semmiről. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne láttam volna egy alkotást sem azóta! Újráztam pár klasszikust, csemegéztem az újkor filmműveiből, láttam jó, láttam rossz mozikat is. Most egy középszerű alkotásról fogok körmölni néhány sort, méghozzá Antal Nimród egyik rendezéséről! Történetünk két főszereplője, Amy (Kate Beckinsale) és David (Luke Wilson), akik képtelenek feldolgozni kisgyermekük halálát. Napjaikat feszülten töltik, többnyire szájkaratéznak.

Kapcsolatuk nem épp a legerősebb szakaszát éli, mondhatni kapcsolati válságban vannak, léteznek. Egy késő este azonban útra kelnek, de autójuk megadja magát, pechjükre. Sétálnak, találnak egy motelt, betévednek. Bárcsak ne tették volna! Az alapötlet dicsérni való, s üdvözítő, hiszen az ember mindig örül egy olyan történetnek, ami akár meg is történhet a valóságban.

Drágám, hozzuk meg a legostobább döntéseket!

Egy motel, ahol a vezető gyanús és valójában gyilkos, snuff-filmfelvételek a szobában, mind-mind realisztikus parák. Antal Nimród egy jó rendező, akinek az egyik legkülönlegesebb magyar filmet is köszönhetjük, a Kontrollt. Rendezésére itt sem lehet, talán egy panasz sem, ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy ez valahol félrecsúszott. A játékidő nem sok, ami remek sansz arra, hogy alaposan, hosszú ideig fennmaradjon a feszültség, ne unjuk magunkat halálra. Ha halálra nem is unjuk magunkat, de a feszültség elvész Antal mozijából. Az első harminc perc pazarul építkezik és rángat be abba a kegyetlen szobába, ahol a két főhősnek felül kell kerekedniük félelmeiken és ellenfeleiken. Feszes tempó, remek ijesztések, szinte saját bőrünkön érezzük a félelmet. Utána valami elvész, s az a valami, az a suspense. Alkotásunk meglehetősen középszerűen használja a horror-thriller műfajok paneljeit, mi pedig a vállunkat rántjuk az újabb képtelen, ostoba döntés után. Igen, tudjuk, hogy mi fog következni! Igen, azt is tudjuk, hogy túl fogják élni! Na ez a probléma! Egy thriller, vagy egy horror épp attól jó (a feszültségkeltésen túl), hogy nem vagyunk biztosak szereplőink sérthetetlensége felől. Nem rossz film Antal Nimród 2007-es Elhagyott szobája, fafejűsége okán középszerű, ámbár ennek ellenére többször is nézhető esti mozi. Kis para, kis vállrántás, de jól esik néha ez is!

horror | thriller

David és Amy egy motelben húzzák meg magukat, miután az autójuk lerobban. Az este unalmasnak ígérkezik, a tévében csupa horrorfilmet adnak. Azonban hamarosan rájönnek, hogy... több»

0