Közösség

Vélemény:

 

82 A szerető

(1992)

Érzéki film francia módra

 
Zsolt Szabó   2023.02.14 08:54
1

Azok a '90-es évek! Akkoriban a filmiparban elég sok erotikus tartalmú film készült. Szerintem ebből az időszakból nem kell felsorolni filmeket, hisz tudjuk, melyek voltak azok a filmalkotások. Ez egy francia-angol koprodukció, ami 1929-be kalauzol minket Vietnámba, azon belül is Saigonba. Az akkori kort szépen bemutatja film, a városi létet és lüktetését. Marguerite Duras félig önéletrajzi regénye alapján készült a film, ami anno sok botrányt okozott a tartalmával, amit a film mind-mind visszaadott. Lassú folyású, összesen 115 perces, számomra közepes alkotás. A két főszereplő közt a kémia működik, vagyis ez jön le a nézőnek. Jane March a forgatás idején 19 éves volt, így nem állt messze a karaktertől korban, és ha ránézünk, ártatlan karaktert hoz. Tony Leung egy 32 éves kínai férfit alakít, aki társadalmilag elismert családból származik, így a francia lány és közte nagy szakadék van ilyen téren. Karakterfejlődést is láthatunk, ami szerintem a filmben igen jól látható, és épp a színészi játékok által a néző bele tudja élni magát. A filmben nem egy és nem két jól komponált, érzéki és erotikus jelenet van. Számomra a film túlságosan lassú és vontatott, de a kort jól ábrázolja szerintem, a színészi játék jó, hiába fiatal ebben a filmben March. A közepes osztályzat nálam ezért áll fenn. Nem adott akkora löketet, így a film felejthető lesz részemről. Ezért jó, hogy mind különbözőek vagyunk, így ez egy vélemény a sok közül. Mozizásra fel! Értékelésem alapján a film 6/10-et ér.