Ez az alkotás Hitchcock "Gyilkosság telefonhívásra" című művéhez hasonlóan akár egy Columbo-epizód is lehetne, mivel látjuk az elkövetőt, viszont az eseményeket végig az ő szemszögéből mutatják. Azonban Ray Millanddel ellentétben Charles Laughton olyan rokonszenves gyilkost alakít, hogy a néző óhatatlanul az ő pártjára áll, miután elteszi láb alól a házsártos feleségét. (Kis easter egg: a feleséget játszó színésznő ugyanilyen elviselhetetlen karaktert játszott a Vörös utca című filmben is.)
A korabeli angol környezet sajátos, régies, de nagyon is élvezetes miliőt áraszt. Az operatőri munka ráadásul mesterien bánik a sötét, árnyékokkal teli belső terekkel, vizuálisan is érzékeltetve a főhősön eluralkodó egyre nagyobb pszichés nyomást.
A cselekmény első fele, amely a karakterek és a köztük lévő kapcsolatok bemutatására fókuszál, időnként talán lassúnak hathat, de a későbbi események kibontakozása szempontjából szükséges. A nyomozó színre lépésével azonban a bűnügyi vonal is erőre kap, és remekül adagolja a suspense elemeket.
Két apróságba kötnék bele:
---SPOILER--- Kissé hihetetlen, hogy a nyomozó már a második találkozásuk alkalmával tisztában van a gyilkos kilétével, továbbá egy zsarolási szituációban nem túl logikus dolog whiskyt elfogadni a megzsarolt féltől. A bűnös lelkiismeretre apelláló lebuktatás viszont nagyszerű és kreatív megoldás, --- SPOILER VÉGE --- amellyel később amúgy egy Columbo-epizódban is találkozhattunk. Kifejezetten ajánlott darab azoknak, akik kedvelik az említett sorozatot, és/vagy a régi idők bűnügyi film-noirjait. Nekem 7/10.
