Vesco

Komplex és korát meghazudtolóan izgalmas krimi
André Cayatte 1962-es alkotása egy hagyományos műfaji keretből bontakoztat ki egy szokatlanul komplex morális drámát. A gyerekrablásos thrilleres szállal "Menny és Pokol"-ként indítja a cselekményt, a flashback-es visszaemlékezésekkel "Vihar Kapujában"-ként folytatódik, és az esküdtek morális érvcsatájával "12 dühös ember"-ként végződik. A forgatókönyv nagy húzása, hogy a megszokott "ki a gyilkos" konvenció helyett ezúttal az ártatlant kell megtalálni három lehetséges gyanúsított közül. Mindegyikük balhés háttértörténetének bemutatásával ezt a dilemmát végig jól lebegteti a film. Kiemelném Anthony Perkinst, aki a gyanúsítottak egyikét alakítja; az ő ártatlanságában sem lehet biztos az ember.... több»

Kíméletlen társadalomkritika
A film kíméletlen társadalomkritika, amely tűpontosan mutatja be, mi történik, ha a korrupció annyira a mindennapok részévé válik, hogy a társadalom teljesen immunis lesz rá. Az emberek tudnak róla, de az apátia és a mindennapi túlélés háttérbe szorít minden morális kérdést. Ennek a kilátástalanságnak tökéletes, autentikus díszlete az omladozó, szovjet érából maradt panelépület és a benne élő, társadalom peremére szorult réteg. Az asszonyverő alkoholisták, a folyosón füvező tinédzserek és a kisstílű bűnözők mind a lezüllés útját járják, a túlélés egyetlen eszközét pedig a másik eltiprásában látják. Ezzel a közeggel áll éles kontrasztban a főszereplő, Dima. A talpig becsületes vízvezetéksz... több»

Századfordulós krimi egy remek Charles Laughtonnal
Ez az alkotás Hitchcock "Gyilkosság telefonhívásra" című művéhez hasonlóan akár egy Columbo-epizód is lehetne, mivel látjuk az elkövetőt, viszont az eseményeket végig az ő szemszögéből mutatják. Azonban Ray Millanddel ellentétben Charles Laughton olyan rokonszenves gyilkost alakít, hogy a néző óhatatlanul az ő pártjára áll, miután elteszi láb alól a házsártos feleségét. (Kis easter egg: a feleséget játszó színésznő ugyanilyen elviselhetetlen karaktert játszott a Vörös utca című filmben is.) A korabeli angol környezet sajátos, régies, de nagyon is élvezetes miliőt áraszt. Az operatőri munka ráadásul mesterien bánik a sötét, árnyékokkal teli belső terekkel, vizuálisan is érzékeltetve a főhősö... több»

Balkáni kézikamerás horror
Három szerb fiatal egy távoli faluban dokumentumfilmet forgat a nők elleni erőszakról, és az egyik interjúalany a szláv folklórról mesél nekik, így eredeti témájukat elhagyva utánajárnak a helyi legendáknak. A film sokat markol, de keveset fog, és azt is minimalista módon. Szinte kizárólag egymás utáni interjúk párbeszédeire épül, amiből az első 25 perc a nők elleni erőszakról felesleges és kihagyható. Az az utáni, városi legendára épülő interjús részek már érdekesebbek, de kár, hogy a rendező ott is csapong, mert két külön legendát emel be a sztoriba, és az elsőt hirtelen megszakítva ugrik át a másodikra. Ez utóbbi egyébként a címadó Naprata (vízi démon), amiből gyakorlatilag az utolsó negy... több»

Egyazon történet három különböző nézőpontból
A milliomos Diego Verasteguit saját házában meggyilkolták, egy értékes aktát pedig elloptak a széfjéből. Verastegui testőre, Dimas három gyanúsított talál a házban: Carlost, a milliomos fiát, Anna Karinát, a kedves lányt és Andrest, a bohém művészt. Mindannyian előadják a saját verziójukat a történtekről, de mindannyian mást tartanak a gyilkosnak... Kifejezetten kedvelem a mozaikos narratívájú filmeket, ahol a rejtély darabkái csak a legvégére állnak össze. Kurosawa " A vihar kapujában"-jához hasonlóan itt is szubjektív elbeszélésekből ismerjük meg a gyilkossághoz vezető utat. Ez egy klasszikus krimi, hamisítatlan dél-amerikai ízvilággal. A kihallgatásokat egy kartellből testőrré avanzsált v... több»