Nagy horrorrajongó létemre mindez idáig kimaradt számomra eme alkotás, de még hallani sem nagyon hallottam felőle (vagy csupán nem emlékszek erre), ezért hát ideális szórakozásnak gondoltam eme kis horrorkomédiát. Előjáróban csupán annyit írnék róla, hogy a története alapján egészen másra számítottam, mint amit végül kaptam, merthogy jómagam valahol az 1953-as A viaszbabák háza című horrorklasszikusra számítottam, csak csupán humorral megtöltve. Nos, maradjunk annyiban, hogy alaposan félreismertem előjáróban ezt a filmet (bár ennek azért kissé örülök, hisz így még élvezetesebb volt a végeredmény).
Idehaza akik ismerik eme alkotást, azok számára talán a Viaszfigura címen vált ismertté, bár úgy tudom, hogy semmilyen formában nem került idehaza kereskedelmi formátumba, de hát a videókazetta időszakában, elég csupán a Vico kiadóra gondolni, aki mindenféle engedélyek nélkül tett kölcsönözhetővé számos külföldi filmet, meg persze alaposan elárasztották kis hazánkat anno annak idején a narrátoros kópiák is (régi szép emlékek).
Magát a filmet tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek is a horror műfaja felé, hisz ennyi horrorfilmes karakter egy filmben igencsak ritkaságnak számított régen (de akár még a mostani horrorfilmes felhozatalban is ritkaságnak menne), hisz van itt ebben a másfél órában szinte minden (és ha minden igaz, a készítők, elsősorban a film rendezéséért és forgatókönyvéért felelős Anthony Hickox még ennél is több karaktert akart megjeleníteni a filmjében, csak sokakat jogi okok miatt nem lehetett). Szóval van itt szinte minden és mindenki, akikért egy horrorrajongó kimondottan örülhet, de mégsem a horror a film mozgatórugója, hanem a kimondottan érdekes alapkoncepció (ami engem egy nagyon kicsit emlékeztetett a 2011-es Ház az erdő mélyén című alkotásra), illetve a komédiaelemek. Mondjuk azt is érdemes megemlíteni, hogy Anthony Hickox, aki mindössze három nap alatt dobta össze a forgatókönyvet, nem nagyon szöszmötölt azzal, hogy - a szörnykarakterek masszív számán kívül - tartalmassá és sok esetben könnyen fogyaszthatóvá tegye a szereplők párbeszédjeit, avagy cselekedeteiket. E téren kissé bárgyú, és egyes karakterek igencsak együgyűnek lettek megalkotva, de szerencsére ezt a hibát nagyrészt korrigálják a komédiaelemek.
Aki talán kissé fájóbb pont számomra ennél a filmnél, az a néhol erőteljesen érezhető gyengébb technikai kivitelezés. Bár ehhez azért gyorsan hozzá kell tenni, hogy a filmet alapból nem egy nagy költségvetésű produkcióra szánták, ráadásul szinte még a forgatások befejezése előtt majdhogynem teljesen kimerítették az egész pénzügyi forrásukat.
Összegezve, a Waxwork egy nagyon is könnyed, sok esetben szórakoztató, kellemes kis délutáni kikapcsolódás lehet azok számára, akik szeretnének egy nosztalgikus élményt maguknak a videókazetták korszakából.
