A bánat és a bűntudat mély sebeitől szenvedő Charlie (Brendan Fraser) egy krónikus elhízással élő online oktató. A klausztrofóbiás, dohos lakásába bezárkózott, önpusztító férfinak rengeteg ideje van, hogy a múltján, az apaságán, a megbékélésen és a káros hibáin elmélkedjen. Charlie hibásnak érzi magát, így mindennél jobban vágyik a kommunikációra és az újrakezdésre, elvégre évek óta nem beszélt már elidegenedett és dühös tinédzser lányával, Ellie-vel (Sadie Sink). Darren Aronofskyt szerintem senkinek sem kell bemutatni, hisz sok nagyszerű alkotás van a háta mögött rendezőként, viszont míg a régebbi munkáit én nagyon szerettem, a mostaniakkal valahogy már nem tudok azonosulni. Így voltam az Anyám című filmjével, és sajnos A bálnával is.
Természetesen nem vagyok egy művészfilmzabáló, megnézem őket, hogy lássak olyan alkotásokat is, amik kívül esnek az én komfortzónámon, amiben igazán jól érzem magam. Nincs olyan, aki a filmről hallott volna már: az ovációról a cannes-i filmfesztiválon, a sajtókörútról, a hónapok óta tartó ajnározásról, amely mind a filmet, mind magát Brendan Frasert és az alakításához köthető. Nézzük az én szemszögemből, mivel tudjátok, ízlések és pofonok. Ez nekem nem teljesen jött át. Azért írom, hogy teljesen, mert én is épp olyan szakmát űzök, ami sok-sok empátiát igényel az emberekkel szemben. Így Charlie-t (Brendan Fraser) egyrészről megértem, másrészről nem tudtam azonosulni vele.
Tény, hogy az alakítása nagyszerű és kiemelkedő, és igen, megérdemelte az Oscar-díjat is, de maga a film számomra egyhangú volt, monoton. Ezt értsd úgy, hogy ha kimentél a konyhába öt percre és visszatértél, ugyanazt láttad: Fraser bocsánatot kér és sajnálkozik, közben túlél kb. három szívinfarktust vagy tüdőembóliát vagy bármi mást, és közben zabál. Persze, mivel ez egy filmre vitt kamaradarab, ezért egy térben játszódik, minimális szereplőgárdával – ha jól számoltam, összesen öt szereplő volt látható, ha a pizzafutárt és a diákokat nem számoljuk, akik kétszer feltűnnek a monitoron. Ezért számomra mindig teljes Survivor egy ilyen típusú film. Persze Aronofsky próbált több témát felhozni (a korunk külsőségre való összpontosítása, a szuicid jellegű kérdéskör, vagy éppen a magányosság témaköre, a tinikre jellemző problémák stb.) a 116 perces játékidőben, ami piszok hosszú szerintem.
A film cselekménye különben cirka egy hét történéseit öleli fel, és Charlie végnapjait mutatta be. Viszont a zenei aláfestés nagyon tetszett, hatásos volt. Sadie Sink játéka is nagyon tetszett, aki Charlie lányát alakította, miközben újra egymásra találtak. Ez a film teljes mértékben dráma, de számomra a várt hatás teljesen elmaradt. Tény, hogy nem vártam számomra kiemelkedő alkotást, és csak Brendan Fraser miatt néztem meg, mert kíváncsi voltam az alakítására, és nem csalódtam. Elképesztő, hogy mennyit kellett azért tennie, hogy ilyen hitelesen eljátssza a szerepet, napi négy órát töltött csak azzal, hogy ilyenné tegyék a maszkmesterek, akik úgy szintén megkapták érte az Oscar-díjat.
A film kis költségvetésű alkotásnak számít a maga tízmillió dollárjával, és ehhez képest világviszonylatban ötvenhárommillió dollárt hozott a konyhára, úgyhogy minden téren sikeres volt a film. Fraser alakításának nagyon örültem, mert amikor tini voltam (a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején), az egyik kedvenc színészem volt, és nagyon sajnáltam, hogy ennyire elhagyta magát és a színészi pályát is, de most, jelentem, visszatért. Az majd kiderül, hogy csak erre a filmre, vagy lesznek még ugyanilyen nagyszerű alkotásai a közeljövőben. Mivel itt elhittem, hogy tényleg kétszázhetven kilós, és a viselkedése is teljesen hiteles volt, szinte tökéletes.
75 A bálna (2022)
Charlie, a 270 kilós, visszahúzódó angoltanár megpróbál újra kapcsolatba kerülni 17 éves lányával, Ellie-vel. Charlie elvesztette a lányát, amikor elhagyta a családját egy... több»
Szereplők: Brendan Fraser, Sadie Sink, Samantha Morton, Hong Chau, Ty Simpkins
