2018.01.21 18:20 Artemisia Olvasottság: 123x
3

Tele van ellentmondásokkal

SPOLIER TARTALMÚ VÉLEMÉNY

Középszerű, kidolgozotlan, igénytelen film, a történet rosszabb, hiteltelenebb már nem is lehetett volna, tele van logikai bakikkal. A faluba nem jutott el a pestis, mivel távol esett a fertőzött területektől. A főszereplők megérkeznek, a film végére elterjesztik a betegséget. Csakhogy mikor megérkeznek, a boszorkány közli velük, hogy "náluk nem pusztít a pestis, csak a hírét hallották". Tehát ha már járt ott más is, akitől hallották a járvány hírét, hogy-hogy nem ütött ki a faluban már jóval előbb? Ha a boszorkány tudja, hogy nem állnak egy démon védelme alatt, szimplán átveri az embereket, miért enged be másokat, akik elterjeszthetik a pestist? Miközben a falu felé tartanak, a katonák elmondják a szerzetesnek, hogy nem hisznek Istenben(és nem is viselkednek úgy az úton), pénzért dolgoznak az egyháznak, ami már önmagában is furcsa, a középkorban az élet szerves része, irányítója volt a vallás, komolyan vették az eretnekséget és a kiátkozást, szent embereket is megégettek, tehát nincs logikus magyarázat, hogy az egyház miért alkalmaz hitetlen lovagokat. És az is teljesen valószerűtlen, hogy megmentik a boszorkánysággal vádolt nőt. Akkoriban tényleg hittek a boszorkányokban és rettegtek tőlük, olyan általánosan elfogadott nézet volt a létezésük mint most az evolúció; az hogy ők felismerik, hogy nem boszorkány valószerűtlenül modern tudást jelent, amit nem szerezhettek meg, illetve irreális hogy nem hittek a boszorkányságban. A ráadás, ami végképp nevetségessé teszi a filmet, hogy mikor foglyul ejtik őket a faluban Istenhez fohászkodnak, az életük árán sem tagadják. Aztán a lovag,épp aki kijelentette, hogy nem hívő, isten eszközének tünteti fel magát, aki által az bosszút áll a falun és isten nevében hal meg. A vége is butaság,a srác ahhoz képest hogy szerzetes volt elég lazán vette a regulát, a barátnője halála pedig nevetségesen silány giccs, (eleve nem is lehetett volna barátnője,mivel szerzetes volt), utána pedig egy barom lett belőle, aki ártatlan nőket kínzott azért, amit ő szúrt el...Minden áron bele akartak erőszakolni valami mondanivalót de nem sikerült.

akció | dráma | horror | misztikus | történelmi

1348-at írunk, mikor Európára a pestis rémisztő és pusztító árnyéka vetül. Miközben a fekete halál tizedeli a lakosságot, félelem szülte babonás történetek terjednek az... több»

3