A fene vigye el, pedig a téma jó...

2022.07.14 12:44 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

3

Robert Eggers, aki talán napjaink egyik legnagyobb ígéretű, újhullámos indie-folk-horror rendezője.

A köztudatba a 2015-ös A boszorkánnyal robbant be, amely film nem csak Eggerst indította el karrierje útján, hanem a fiatal színészgeneráció egyik legizgalmasabb arcát is, Anya Taylor-Joy-t - aki egyik személyes kedvencem - aki Az északiban újra együtt dolgozhatott a rendezővel. 2019-ben pedig megjelent a talán leginkább elvont, szürreális és kissé beteges, de mégis legművésziesebb alkotása, A világítótorony, ami erős atmoszférája és szimbolizmusa mellett leginkább a Pattinson és Defoe alakítása miatt fog megmaradni bennem. Az északi esetében pedig minden eddiginél nagyobb költségvetéssel dolgozhatott. Lássuk, hogy sikerült ezt a kifejezetten vérgőzös viking történetet filmszalagra vinni.

Mi is a történet?

Lássuk!

Egy viking törzs királyát annak saját testvére öli meg, így átvéve a trónörökösi helyet tőle. A néhai uralkodó egyetlen fia szemtanúja az eseményeknek, és elhatározza, ha törik, ha szakad, még ha az életébe kerül is, bosszút áll azokon, akik felelősök az apja haláláért.

A szinopszis alapján is leszűrhető, hogy ez egy bot egyszerűségű,, klasszikus vendetta, ebből a szempontból a film nem is árul zsákbamacskát. A rendező itt sem hazudtolja meg önmagát. Az északi csodálatos és lenyűgöző képi világgal rendelkezik. Impulzív és energikus operatőri munka jellemző szinte az egész filmre, ami ugyanúgy ámulatba tudja ejteni a nézőt az utolsó percben is, mint a játékidő legelején. Hangvételét és stílusát tekintve talán ez a leginkább közönségbarát Robert Eggers-mozi, persze nem kell aggódni, így is akadnak bőven szürreális, túlvilági ihletésű, folklór-szerű, és bizarr (és sajnos néha nem odaillő) jelenetek is. Arról nem is beszélve, hogy az egyes szegmensek igencsak kegyetlenek és erőszakosak, de szerencsére ez nem válik öncélúvá, hanem az autentikus, skandináv kultúrát hivatottak a nézőközönségnek predesztinálni.

A színészgárda teljesen kifogástalan. A királyt alakító Ethan Hawke sajnos nem szerepel sokat, de mindenképp meg kell említeni Alexander Skarsgaardot, a bosszúszomjas viking herceg szerepében, akinek rendkívül erős kisugárzása és jelenléte van a vásznon. Nicole Kidman, aki még ma is bombanő, rég volt ennyire jó. Anya Taylor-Joy pedig újfent bizonyította, hogy miért ő az egyik legfelkapottabb fiatal színésznő manapság. Egy apróbb, de mégis nagyon fontos szerepben pedig még az örök kedvenc, Willem Dafoe (ami nekem kissé testidegen) is feltűnik, szóval, a magas büdzsé nem csak a technikai oldalon látszik, de a zseniális színészgárdán is.

De van rengeteg negatívum is, hát nézzük.

Hiába viszont minden eddig felsorolt erény, a film ugyanis rengeteg sebből is vérzik. A bő kétórás játékidő meglehetősen elnyújtottnak érződik, messze nem volt ebben a történetben annyi, ami indokolta volna ezt a hosszt. Nincsenek különösen nagy fordulatok (sőt, néha igencsak lapos) a cselekmény során (egy emlékezetes esetet leszámítva), lineárisan haladunk előre az eseményekkel, és tényleg megnyerő képi világot nyújt a film, de a felszín alatt sok mélységet nem hordoz magában Az északi. Persze szó sincs arról, hogy minden filmnek át kell adnia valamit a nézőjének, mély és komplex sztorival kell operálnia, a probléma ott van, hogy Eggers eddigi munkásságára nem ez volt a jellemző, nem ment bele ennyire a történések mélyére sohasem. Az északi tényleg egy vendetta történet, semmi több. Ez pedig a karaktereken is érződik. A figurák nagyon kevés árnyalást kapnak, egydimenziós archetípusokat kapunk, ráadásul a film sok mindent nem is magyaráz meg a nézője számára.

A szereplők többségének élete nincs kibontva, így üresnek érezzük a filmet sokszor.

Idő lett volna bőven arra - bár az a képi világ bemutatástól vette volna el értékes időt -, hogy Eggers kiaknázza ezeket a lehetőségeket, ő azonban inkább a vizuális történetmesélés mellett tette le a voksát.

Hagyja, és engedi hogy a képek meséljenek, amik szépek, szofisztikáltak és látványosak, de nem tudják elvonni a figyelmet teljes mértékben a fentebb említett hiányosságokról. Érzésem szerint az időhúzás is gyakori tünete a filmnek, gyakran ismétlődnek a jelenetek, így pedig nagyon unalmasak, amik szintén nem teszi túl színessé az összképet.

Így nagyon kétarcú a film és sajnos, ez nálam csak kettő csillag, semmi több.

Hipnotikus zene, szuggesztív képsorok, de úgy nagyjából ennyi.

Egy régi korba áthelyezett vendetta, ami semmi extrát nem tud és nem is ad!

Kedvenc fotelem és chilis csoki!

Legalább az izgalmas!