Az otthon idilli makettjében él egy idilli család, ahol a boldogság már bizarr magaslatban rezzen. A családi harmóniát hirtelen megtöri egy fekete madár, amely a nappaliban sorsszerű pusztítást végez. A madár végzete pont egy ilyen fényképszerűen tökéletes családban válik gyomorforgatóan mindennapivá - nem gond, full hiteles az egész, a halála is, amely pont egy ilyen családban, nos... tán mindennapibb, mint hinnénk.
A színészi alakítások közül kiemelem Siiri Solalinna (főszereplőnk, Tinja) és Sophia Hekkila (az anya) alakítását. Hekkila játéka jegyzi meg a film hideg, konvencionális (megszokott) terrorját, míg Solalinna tökéletesen adja át a komplex, torzult elme feltárásának szenvedélyét. A film egy pszichológiai bombaként robban a tökéletesség illúziójába rejtve.
A keltetés egy tipikus horrorköntösbe bújtatott családi diszfunkció (rossz működés) krónikája. A finn kertvárosban élő anya (Sophia Hekkila zseniálisan hideg játéka) a social mediára optimalizálta az életét: minden pillanat ragyogóan, sőt, bizarr módon boldog. A háttérben azonban rohad a lelki pestis. Tinja az anya elnyomott tökéletesség-mániájának az áldozata. A társadalmi konvenciók korlátai olyan falat emelnek, hogy a normaszegő érzelmek nem tudnak kiszivárogni, hanem belülről indítanak rombolást.
A felnőttek "különleges barátai"...? Öhm... jó sokáig sok mosoly övezi, és az van, hogy a többség életében pontosan így van a valóságban.. Mondjuk, ilyen férj kell a … A film itt rávilágít az emberi természet paradoxonára. A férj teszetosza, mamlasz jelleme a normatív érzelmek helyett a szakmai analízis tárgya: ez az ember nem csupán pipogya, gyenge akaratú, ő a logisztikai hiba emberi manifesztációja (megnyilvánulása). Ő nem aláveti magát a feleségének, hanem beépíti a szeretőt a családi költségvetésbe, a békesség megőrzésének drága áraként.
Nem is film, hanem egy társasjáték lehetne a Pandemic és a Családi könyvelés metszéspontján. Ahol a győzelem az, ha a fertőzés (a titok) terjedését titokban tartod, miközben a családfő (a férj) úgy viselkedik, mint egy robotporszívó, amely precízen kikerüli az égető problémát, de a legapróbb porcicát (a be nem jelentett vacsoravendéget) sem tűri meg. Ez nem is idill, hanem egy titkos, belső Mission impossible (Lehetetlen küldetés). Nem semmi, hogy mit rejthet egy serdülő leány szobájában lévő barátságos, rózsaszín hatalmas plüssmaci. Tinja nem egy naplót vagy egy szerelmes levelet rejt el a puha szőrmébe. A maci a gyermeki ártatlanság utolsó bástyája, amely immár a gonoszt kénytelen rejtegetni.
A kapcsolatok legjobb habarcsa ezúttal a... titkok... precíz, stratégiai rendszere jókora megértésben. A titkok kezelése mint logikai mechanizmus és a megértés mint morális kettősség tárgya. Tinja eltitkolja a drasztikusan változó szörnyet; az anya megosztja vele a szeretővel való viszonyát mint egy bizalmi kötést; a férj pedig mosollyal megérti a megcsalást, amivel normalizálja a veszélyt - a csalódást és a feszültséget. A megértés itt nem a szeretet, hanem a kényelmes, intellektuális túlélés rideg protokollja. Mindenki mosolyog egymásra, nehogy a boldogság makettje leomoljon - na, azért ez végül tisztességesen átfordul mindenki révén brutálisan másba. Amikor kikelt a tojás, eszembe jutott A légy (1986) című film. Igaz, ott a tudósból lett undorító óriáslégy, s itt megfordul a kombináció, de szerintem nagyon passzol még így is. S az altatódal is értelmet nyer, s már nem morbid képmutatás. A lény az a rossz én, az a harag és elfojtás, amit Tinja az anyja nyomása miatt nem mutathat ki - a kivetített trauma testet ölt.
Egy ilyen madár tartása gusztusosan körülményes, csak egy példa: Tinja gyomorforgató rituáléval eteti - semmi gond, az összetartás mindenkiben roppant családias: mindenki elfogadja az abszurditást - ebből kilóg a kis öcskös, ami szuper dolog, de sűrűn kentem volna fel a falra. A rossz testet öltésének ez a mechanizmusa – a tökéletes hasonmás létrehozása – szinte kísértetiesen emlékeztet a Dr. Jekyll és Mr. Hyde történet pszichológiai esszenciájára, csak itt két testben valósul meg.
A film nyitánya egy vizuális arculcsapás. Az otthon idilli makettjébe – ami inkább hasonlít egy IKEA-katalógus belső köréhez, mint valódi lakáshoz – berobban egy fekete madár. Ez a „betolakodó” nemcsak a nappalit veri szét, hanem az anya (Sophia Heikkilä) gondosan felépített social mediaimázsát is.
Nézzük az anya reakcióját! Ez az a pont, ahol a hideg, konvencionális terror elkezdődik. Heikkilä játéka zseniálisan taszító: ő nem egy szülő, hanem egy tartalomgyártó, aki a lányát, Tinját (Siiri Solalinna) is csak egy kiegészítőnek tekinti a „tökéletes élet” nevű videósorozatában. A madár kivégzése ebben a környezetben nem kegyetlenség, hanem „takarítás”. Ez a logikai mechanizmus indítja el a lavinát: Tinja megszánja a madár tojását, és elkezdi kikölteni. De mit is költ ki valójában? A saját elfojtott dühét.
Tinja a gazdatest, a forrás. Az, hogy Tinja látja a lény gyilkos gondolatait, de a lény érzi meg Tinja fizikai fájdalmát, egy zseniális érzelmi rabszolgaság. Miért nem hat vissza a lény sérülése Tinjára? Mert a szörnyeteg Tinja elfojtott dühe. A dühnek nem fáj, ha megütik – a düh csak akkor hátrál meg, ha a forrása, az áldozat (Tinja) szenved. Tinja önfeláldozása, amikor szándékosan lezuhan a rúdról, egy rituális öncsonkítás. Meg kell kínoznia a saját testét, hogy megfékezze a saját szörnyetegét.
A lény az egész filmben néma. Ez a csend fojtogatóbb, mint bármilyen sikoly. Alli nem beszél, mert ő a szavak előtti állapot: az ösztön. Ő az, aki elintézi a zavaró tényezőket – a szomszéd kutyát, a sikeresebb riválist –, amiket Tinja „jó kislányként” sosem merne megtenni.
A lány és a lény kapcsolata a társadalom és az egyén metaforája: a társadalom (az anya) elvárja a tökéletességet, de a sérüléseket mindig az egyén (Tinja) szenvedi el, miközben a szörnyeteg (a rendszer vagy az elfojtott düh) érinthetetlen marad.
A film logikája győzött, s nekem nagyon tetszik úgy, ahogy van. A fent leírt elemek mind A keltetés erősségei és nagyszerűen kihasznált alapjai, nem a gyengeségei. A színészi esszencia és a kegyetlen logika tökéletes szinergiája (együttműködése) révén az egész módfelett tanulságos. A film filozófiai fókusszal azt a valóságot tárja fel, hogy a rossz (vagy a családon belüli destruktív elfojtás) miként ölt testet amolyan oszd meg és uralkodj módon. S azt mondja: néha ki kell keltened a belső szörnyedet, hogy szembenézhess a külső káosszal.
61 A keltetés (2022)
Tinja, a 12 éves tornászlány mindent elkövet, hogy elnyerje édesanyja elismerését, aki mindent megtesz, hogy egy tökéletes és harmonikus család képét mutassa a közösségük... több»
Szereplők: Jani Volanen, Saija Lentonen, Stella Leppikorpi, Siiri Solalinna, Reino Nordin
