Tengerik alatt járó.

2022.09.08 19:56 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Richard Ayoade filmje, ami engem teljesen meglepett, és megbabonázott...

Vannak olyan filmek, amelyek hatással vannak az emberre, és nem is tudja, vagy akarja letagadni.

Miért?

Lássuk...

Pontokba szedi a rendes beilleszkedés szabályait, szerelmeslevelet ír az apja nevében, hülye, és idegesítő szavakat használ...

Atavisztikus szerelmi viszonyt folytat barátnőjével, Jordana-val, leurinálja anyja szeretője, Graham paplanhuzatát...

Na meg még sok érdekes dolog...

Richard Ayoade első filmjében, a coming of age drámák követelményeinek teljesen megfelelően egy, az iskolai és otthoni élet nehézségeivel küszködő kamasz, Oliver lelki világába, egy árnyalt, kissé szürrealisztikus valóságba csöppenünk...

Harcol a szülei házasságának válságával, végignézi a barátnője szenvedését az elütött kutyával, agytumoros anyával, a rettenetes halálfélelemmel. Első szerelem, első csók, első szex, első szakítás, tiszta kamaszos káosz!

A világ még csak most tárul fel előtte. Szokatlan figurákkal, megrögzött neurotikusokkal és kisvárosi bolondokkal vagyunk körbevéve. Az új szomszéd, egy mágus, a fény prédikátora a legtalpraesettebb közöttük. Oliver anyját, Jillt (Sally Hawkins) is elcsábítja. Az apa, Lloyd (Noah Taylor) egy teljesen kiégett figura, önkifejezésre képtelen, magányos, és lakatlan sziget a családban. Ő és Jill végtelenül eltávolodnak egymástól. Oliver észleli a problémákat, felméréseket végez, kérdőíveket oszt, szükség esetén szülei szexuális együttléteinek gyakoriságát is fura módon megfigyeli. A fejleményeket rendszerint rendkívül aggasztónak találja. Neurózisokat állít fel, autizmust színlel zseniálisan, és mégis kiskamaszosan...

Ifjú titánhoz illő hülyeséggel kezeli a felmerülő problémákat, és főleg a megoldásokat!

A Submarine kockáin a dolgok mintha Oliver fejében történnének. Közeli, szuperközeli képek, feszes vágások és családi videókat idéző szupernyolcas felvételek sokaságát látjuk, ami szívet-lelket melengető. Szép, őszinte képek, mentesek mindenfajta giccstől. A történéseket te is teljesen a saját bőrödön érzed. Azt kívánod, bár ott lehetnél, bár átélhetnéd. A montázsokról külön illik szót ejteni: szokatlan, kimerevített, váratlan képek szolgálnak a hangulati aláfestés eszközeként, mindez Oliver fanyar narrációjával új világot teremt, új színezetet ad a történetnek. Joe Dunthorne regényének szereplőit Ayoade rendkívüli tehetséggel adaptálta vászonra. A rendező sikeresen adja át a szövegből áradó végtelen unottságot, az angolokra olyan jól jellemző fagyos és kimért távolságtartást. Egyedül Jordana, a barátnő visz színt a képbe, harsány jókedvével és cinikus megjegyzéseivel eléri, hogy még én is szinte beleszeressek...

A film aláfestéséül szolgáló Alex Turner-dalok pedig az áhítatosan szerelmes, izzadságszagú, de mégis az ürességtől kongó iskola folyosók és rettegve végiglapított fizikaórák komor világát idézik. A dalszövegek önmagukban is megállják a helyüket, bennük van minden kamaszkori félelem és álmodozás a dallamfutások alatt...

Valami ilyesmit hívunk úgy, hogy a gyerekkor már régmúlt, kissé kopott bája. Ez a szokatlan őszinteséggel, váratlan fordulatokkal és elképesztő karakterekkel operáló történet, a fanyar nosztalgikus felvételek arra emlékeztetnek, milyen is volt egyszer, réges-régen a világ...

Szép, és megindító...

Yasmin Paige és Craig Roberts na meg Noah Taylor és Sally Hawkins kifejezetten jól játszanak!

Kedvenc fotelem biztonságot ad!

Ennyi...