2022.10.23 13:03 Crystaldeer Olvasottság: 275x
0

gyenge netflix produkció

A film története egy elég nehéz témára épül, de annyira vontatott és túlzottan hosszú az egész film, hogy a néző közbe már teljesen elunja magát.

Mila Kunis ellenben zseniális színésznő lenne, ha nem a Netflix kezébe került volna ez az egész gyártás. Azzal még nem is volt probléma, hogy a cselekmény ide-oda ugrált az időben és lassan bontakozva ismertük meg a szereplő jelenlegi és múltbeli életét, azonban voltak olyan jelenetek, ahol én őszintén elvesztettem kicsit a fonalat, hogy akkor mi is történt pontosan ? Ez annak is a tehető be, hogy a három fiatal srác külseje például szinte teljesen ugyanolyan volt, ez is egy nagy rendezési hiba. Aztán a valódi cselekmény körülbelül a film felénél indult el, legalábbis ha addig még kibírja a néző, hogy nézze a filmet, de egy-két komolyabb és amúgy gyengén, értve tapasztalatlan színészekkel rendezett akciójelenet kicsit már feldobja a néző lapos hangulatát, de sokat nem javít az egészen, mert az egész történet totális nonszenszé válik. Ugyanígy a főszereplő karaktere se volt rendesen kidolgozva. Érdekes megfigyelnünk az anya-lánya kapcsolatot is: Ani (Mila Kunis) többször hangoztatja, hogy mennyire rossz a viszonya az anyjával, azonban a temetésjelenetnél az anya fogja a lánya kezét - pedig nem kisgyerekről van már szó -, és ez egy szoros viszonyra utal, ellenben amikor az anya megtudja azt, hogy mindhárom sráccal lefeküdt, és beállítják a lányát, hogy akár ő is részt vett a lövöldözésben, akkor az anya nem a lánynak hisz, hanem mindjárt elfordul tőle, és azonnal elengedi a lány kezét. Hm, érdekes megközelítés, csak ez így feltűnt. A másik dolog meg ez az álompasi, álommeló, álomélet. Mitől? Itt se volt rendesen kidolgozva a történet. Főleg a vőlegény karaktere volt a leghiteltelenebb, mert róla inkább pont a tipikus hűtlen üzletember jellem sugárzott - nyilván nem volt ilyen céljuk vele, de hiteltelenné tette a karaktert. A főnök és a vele való viszony úgy szintén.

gyenge netflix produkció

Összességében egy elég unalmas és gyenge film lett sajnos, ami szerintem nagyon kár érte. Mila Kunis pedig tényleg profi színésznő, de nyilván egyedül csupán az ő tehetsége kevés volt ehhez a filmhez.

dráma | misztikus

Egy New York-i nőnek, akivel látszólag tökéletes életet él, olyan traumával kell szembenéznie, amely felborítja az életét. több»

0